Sport

Meghalt Lochmayer György, a MOB egykori tagja

Nyolcvanhat éves korában elhunyt Lochmayer György sportvezető, a magyar olimpiai csapat korábbi vezetője, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) egykori tagja.

A MOB közleményében emlékeztetett arra, hogy Lochmayer több ötkarikás eseményen a csapatiroda tagja, a magyar olimpiai csapatnak többször is a vezetője volt: 1988-ban MOB-titkárként a szöuli játékokon a szakmai csoport operatív irányító helyetteseként, 1992-ben Barcelonában és 1996-ban Atlantában pedig csapatvezetőként volt jelen.

Sportvezetőként az 1980-as években az Országos Sporthivatal, majd az Országos Testnevelési és Sporthivatal (OTSH) versenysport főosztályának egykori vezetőjeként, a MOB tagjaként dolgozott. A rendszerváltást követően, 1989-ben tagja volt a szabadon választott MOB közgyűlésének, annak szakmai-tudományos bizottságának.

Érdemei elismeréséül 2004-ben MOB Érdemérmet vehetett át, 1994-ben Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportért Életműdíjat kapott.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.