Sport

Súlyos betegen is az élvonalban kézilabdázott

A dán női kézilabda-bajnokság utolsó helyén végzett, így kiesett a másodosztályba az EH Aalborg, amelynek irányítója, Jenny Carlson súlyos betegen játszotta végig a szezont.

A 24 éves svéd kézis az előző szezonban már nem állhatott a Ringköbing rendelkezésére, ennek ellenére az aalborgiak szerződtették, ő pedig betegséggel küzdve is pályára lépett.

„18 éves koromban fekélyes vastagbélgyulladást állapítottak meg nálam. Miután az évek során nagyon sok problémával küzdöttem, az orvosok úgy döntöttek, hogy sürgősségi műtétre van szükség.

2018 októberében eltávolították a vastagbelem nagy részét, és kb. egy 5 centis szakaszát kivezették a testfelszínre egy sztómazsákba

– idézte a sportolót a Daniasport.hu portál.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Jenny Carlson (@jennycaarlson) által megosztott bejegyzés, Okt 30., 2019, időpont: 11:21 (PDT időzóna szerint)

Komoly mentális kihívást jelentett mindez, hiszen a tengerparton vagy az öltözőben nem kerülhette el a kíváncsi tekinteteket, de azt mondta, sikerült felülkerekednie ezen a lelki problémán.

Úgy volt, hogy két további műtét vár rám, de amikor a 2019 májusában esedékes beavatkozást törölték, úgy döntöttem, hogy kipróbálom így a kézilabdát. És működött

– mondta.

Kiemelt fotó: Instagram

Ajánlott videó

Olvasói sztorik