Sport

A Győri ETO is komoly összeggel harcol a koronavírus ellen

Ahogyan a világon mindenhol, úgy Magyarországon is amelyik sportoló és csapat teheti, hozzájárul a koronavírus-járvány elleni harchoz. Nincs ez másképp a Bajnokok Ligája-győztes Győri Audi ETO KC-val sem, a kézilabdacsapat minden munkavállalója beszállt az adományba, így összesen 5 millió forintot utal a klub a Győri Segélyalapnak.

Azon győri emberek közül, akik bajba kerülhetnek jelen helyzetből kifolyólag bizonyára sokan klubunk, a Győri Audi ETO KC szurkolói, akik szurkolásukkal támogattak minket hazai pályán és idegenben is, időt és pénzt sem kímélve. Most nekünk, megbecsült, győri polgároknak kötelességünk, hogy visszaadjunk valamit a helyi társadalom, a közösség tagjainak. Egyeztetve klubunk összes munkavállalóval mindenki örömmel csatlakozott a kezdeményezéshez, és március havi jövedelméből mindenki felajánlott egy összeget, ezt elnöki hatáskörben kiegészítettem. Ezek alapján a klub munkavállalói és az egyesület közösen, egy összegben 5 millió forinttal járul hozzá a Győri Segélyalap működéséhez

nyilatkozta Dr. Bartha Csaba, a Győri Audi ETO KC elnöke.

A felajánlás mellett a klub elnöke köszönetet mondott az egészségügyi dolgozóknak is áldozatos munkájukért.

Kiemelt kép: MTI/Krizsán Csaba

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.