Sport koronavírus

„Ha az emberek látnák, amit én látok a kórházakban, nem állnának sorban az áruházakban”

Miután leállt a sportélet a koronavírus-járvány által az egyik leginkább sújtott országban, Olaszországban, Maxime Mbanda azon kezdett gondolkodni, hogyan tudna segíteni az embereknek. Az olasz válogatott rögbis végül meglátta, hogy a Sárga Kereszthez keresnek önkénteseket,

így beállt a parmai mentősökhöz.

Az első napon még gyógyszereket és ételt segített kiszállítani az idős betegekhez, de a fizikai erejét kihasználva most már betegszállításban segédkezik, ahogyan azt az AFP-nek adott interjújában elmesélte.

Ott vagyok a frontvonalban, a probléma szívében. Egyik pillanatról a másikra pozitív betegeket szállítottam az egyik helyi kórházból a másikba. Segítek a hordággyal, vagy ha valakit ki kell emelni a kerekesszékből, illetve tartom az oxigénpalackot.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Maxime Mbandà (@maxime.mbanda) által megosztott bejegyzés, Márc 12., 2020, időpont: 7:44 (PDT időzóna szerint)

Azt is mondta, hogy az orvosok és az ápolók sokszor 20-22 órás műszakokban dolgoznak és elég megrázó dolgokat lát nap, mint nap, a kórházak tele vannak koronavírus-fertőzöttekkel. „Ha az emberek látnák, amit én, akkor nem állnának sorok a szupermarketekben, kétszer-háromszor is meggondolnák, hogy kimozduljanak otthonról” – mondta.

Nyolc napja kezdtem, nem volt még szabadnapom, napi 12-13 órát nyomom. De amikor bemegyek egy kórterembe és látom a betegeket, arra gondolok, hogy nem lehetek fáradt.

A 26 éves leváló (ez a posztja a rögbipályán) azt is mondta, természetesen van benne félelem, állandóan fertőtlenítenie kell magát és próbál minél rövidebb szüneteket tartani, mert egy órán emberéletek múlhatnak. Ugyanakkor segíteni akar, ameddig csak bírja.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik