Sport

Mérsékelték a bundázó argentin teniszező büntetését

A nemzetközi szövetség négy hónappal mérsékelte Nicolas Kicker argentin teniszező három évre szóló eltiltását, amit két mérkőzésének manipulálása miatt kapott.

Hat évre eltiltották a bundázó Top 100-as teniszezőt
Az argentin teniszező nem vallotta be bűnét. Attól még elítélték.

A 27 éves játékos büntetésén azért enyhített a sportági szövetség fegyelmi ügyeivel foglalkozó szervezete (TIU), mert vállalta, hogy segít felvilágosítani fiatal játékosokat a sportban tapasztalható korrupcióról. A TIU jelezte, hogy Kicker részvételével olyan filmek készülnek, melyekben a dél-amerikai teniszező beszél saját botlásairól és felhívja a figyelmet az övéhez hasonló tettek következményeire.

Kicker 2015-ben a Challenger sorozatban játszott két mérkőzésének eredményét is megbundázta, amiért 2018 nyarán hat évre szóló eltiltást kapott, ebből hármat felfüggesztettek.

A mostani négy hónapos engedmény azt jeleni, hogy 2021. január 23-tól ismét versenyezhet.

Az argentin versenyző legjobbjaként 78. volt a világranglistán 2017-ben.

Kiemelt fotó: Bruno Barros / DPI / NurPhoto

Ajánlott videó

Olvasói sztorik