Sport koronavírus

Egy hónapra leáll a sportélet Olaszországban a koronavírus-járvány miatt

A koronavírus-járvány terjedése miatt az Olasz Olimpiai Bizottság (CONI) április 3-ig minden sportesemény megrendezését felfüggesztette.

A CONI hétfőn tartott egyeztetést a sportági szövetségek vezetőivel, a szervezet honlapja szerint egyhangú döntés született, amit az elnök, Giovanni Malagò már közölt is a kormánnyal, amit arra kért, hogy ezt foglalja határozatba. A CONI azt is szeretné, hogy a sportágazatot mind profi, mind amatőr szinten vonják be a gazdasági támogatási tervbe, hogy ezzel enyhítsék a koronavírus-járvány terjedésének negatív hatásait.

Az AP hírügynökség szerint az olasz labdarúgó-bajnokság, a Serie A mérkőzéseit is halasztják – 12 forduló van még vissza a szezonból. A nemzetközi meccseket lejátszhatják, így a többi közt a Bajnokok Ligájában szereplő Juventus, a Napoli és Atalanta, valamint az Európa Ligában még talpon lévő AS Roma és Inter is pályára lép az európai sorozatokban, mint ahogy a válogatottak szereplését sem érinti a döntés.

Olaszországban már eddig is komolyan befolyásolta a sporteseményeket a járvány. Számos mérkőzés elmaradt a labdarúgó-bajnokságban, de amelyeket megrendeztek, azokat is zárt kapuk mögött. A kerékpársportban elhalasztották a tirrén-adriai körversenyt és a világ egyik legjelentősebb egynapos versenyét, a Milánó-Sanremót, az alpesi sízők Cortina d’Ampezzóba tervezett világkupa-döntőjét is törölték.

Az új típusú koronavírus decemberben jelent meg a közép-kínai Vuhanban. Az ismert fertőzöttek száma világszerte már meghaladja a 100 ezret. Európában éppen Olaszországban terjed a leginkább, ahol hétfő délutánig 7142 fertőzöttet regisztráltak, a halálos áldozatok száma pedig 366.

Kiemelt kép: Vincenzo PINTO / AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik