Sport

Négy hónapja sztrókot kapott, most sífutóversenyen indul a kézis legenda

Korábban a témában:

Négy hónappal ezelőtt még érte aggódott a kézilabdavilág, március elsején azonban már a világ egyik leghíresebb sífutóversenyén áll rajthoz Magnus Wislander, a svédek legendás kézilabdázója, aki tavaly októberben szélütést kapott.

Szélütést kapott az évszázad legjobb kézilabdázója
A svédek legnagyobb csillaga, Magnus Wislander jobban van, de kórházban tartják.

„Nem fogom megölni magam, már annak is örülök, hogy rajthoz állhatok és indulhatok” – idézte az Expressen az 56 éves Wislandert.

Nem vagyok olyan jó formában, hiszen nem edzhettem sokat, de azért némi görkorcsolyázással tudtam készülni

– nyilatkozta.

Wislander október végén kapott szélütést, azt mondta, az egy olyan nap volt, amit míg él, nem felejt el. A Postnord nevű cégnél termelési menedzserként dolgozó sportember már indult volna haza, amikor eszébe jutott, hogy az ebéddobozát a konyhában felejtette. Visszafordult, de aztán történt valami.

„Azt éreztem, hogy minden összefolyik a szemem előtt, attól féltem, összesem a betonon. Valahogy sikerült féltérdre ereszkednem, aztán olyan érzés volt, mint áramütés érte volna az egész testem. Lefeküdtek, az emberek odarohantak, mentőt hívtak, és felhívták a feleségemet.”

A Sahlgrenska Egyetemi Kórházba szállították, szerencséjére időben, és a szélütés sem volt olyan súlyos, hogy ne épülhetett volna fel.

Rendkívül hálás vagyok azért, hogy egyáltalán tudok mozogni

– mondta Wislander, aki négy hónappal az eset után március elsején, vasárnap már a legendás Vasaloppeten ölt síléceket.

A Sälen és Mora közötti 90 kilométeres Vasa-futást 1922 óta rendezik meg, és I. Gusztáv svéd királyra emlékeznek, aki 1521-ben Norvégiába menekülvén maga is megtette a távot.

„Kicsit bizonytalan vagyok, de mégis izgatott. Indultam már máskor is, de azt hiszem, ez lesz az első igazi Vasa-versenyem. Hogy mi a célom? Hogy ott álljak a rajtvonalon. Már annak is örülök, ha elindulhatok.”

Wislandert a szakírók 1999-ben az évszázad legjobb kézilabdázójának választották. A sportoló 1990-ben és 1999-ben világbajnok lett a svédekkel, van két vb-ezüstje és két vb-bronza is, négyszer nyert Európa-bajnoki címet, az olimpiákon azonban csak három ezüst jutott neki (1992, 1996, 2000). A Kiel játékosaként hétszer német bajnokságot, 1998-ban és 2002-ben pedig KEK-et nyert, míg a válogatottban 384 mérkőzésen 1185 gólt szerzett.

Kiemelt fotó: Twitter

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.