Sport

Reaktiválhatják a győri kézisek kapusát az olimpiai selejtezőre

Korábban a témában:

Az idény végén visszavonuló Kari Aalvik Grimsbö is bekerült az olimpiai selejtezőtornára készülő norvég kézilabdakeretbe. A 35 éves kapus 2018 májusában lemondta a válogatottságot, ráadásul térdsérüléssel is bajlódott a közelmúltban, így az ő szereplése mindenképp meglepetés lenne.

Kari nem örökre intett búcsút a válogatottnak, csak időre volt szüksége, hogy felépüljön a májusi térdműtétje után. Két mérkőzésen nagyjából 15-20 percet játszott eddig, de reméljük, az elkövetkező időszakban még több szerepet fog kapni. Aztán meglátjuk, hogy bírja a térde a terhelést. Ha lehetőségünk lesz rá, számolunk vele a csapatban

– idézte a norvég Tv2 Thorír Hergeirsson szövetségi kapitány.

Norvégia a március 20. és 22. között sorra kerülő tornán Montenegróval, Romániával és Thaifölddel került egy csoportba. A csoport első két helyezettje jut ki az olimpiára.

A norvég kézilabda-válogatott bő kerete

Kapusok: Emily Sando (Buducsnoszt – Montenegró), Kari Aalvik Grimsbö (Győri ETO), Silje Solberg (Siófok), Andrea A. Pedersen (Vipers Kristiansand)
Jobbszélső: Marit Rösberg Jacobsen (Esbjerg – Dánia)
Jobbátlövők: Amanda Kurtovic (Győri ETO), Moa Högdahl (Viborg – Dánia), Stine Skogrand (Herning-Ikast – Dánia), Silje Waade (Vipers Kristiansand)
Irányítók: Stine Bredal Oftedal (Győri ETO), Henny Reistad (Vipers Kristiansand), Marta Tomac (Vipers Kristiansand)
Beállók: Heidi Löke (Vipers Kristiansand), Kari Brattset (Győri ETO), Marit Malm Frafjord (Esbjerg – Dánia)
Balátlövők: Ingvild Bakkerud (Odense – Dánia), Kristine Breistöl (Esbjerg – Dánia), Veronica Kristiansen (Győri ETO)
Balszélsők: Camilla Herrem (Sola), Sanna Solberg-Isaksen (Esbjerg – Dánia)

Kiemelt kép: David Ramos/Getty Images

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.