Sport

Fernando Alonso szeretne beautózni a történelembe

Fernando Alonso nem adja fel, és harmadszor is nekivág az Indianapolis 500 elnevezésű versenynek – ezúttal a McLaren színeiben.

Fernando Alonso jövőre akar visszatérni a Forma-1-be
Nem kertelt a spanyol, világosan megmondta, mit akar.

A 38 éves spanyol autóversenyző immáron harmadszor próbálkozik meg ezzel a feladattal, 2017-ben nem sikerült győznie (csupán a 24. lett), míg tavaly már a kvalifikációból sem jutott tovább.

A kétszeres Forma-1-es világbajnok a hármas korona (Triple Crown) megszerzését tűzte ki céljául: ehhez a Forma-1-es Monacói Nagydíjat (2006, 2007) és a Le Mans-i 24 órás versenyt már megnyerte (2018-2019) kétszer is, csupán az Indianapolis 500 hiányzik.

Erre a hármas bravúrra eddig egy autóversenyző, Graham Hill volt képes, aki 1966-ban, Indianapolisban, 1972-ben Le Mans-ban nyert, míg Monacóban ötször is az első helyen végzett (1963–65, 1968-69).

Versenyző vagyok, és az Indy 500 a világ legnagyobb autóversenye. Abszolút tisztelem az itt indulókat, magát a viadalt, szeretném a legjobb formámat nyújtani

– nyilatkozta Alonso.

Kiemelt fotó: FRANCK FIFE / AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik