Sport

Nagy meglepetést hozott a magyar hokibíró búcsúmérkőzése

A Brassó előnyt szerzett, a címvédő Ferencváros hátrányba került hétfőn a jégkorong Erste Liga negyeddöntőjében.

A brassói klub pénteken váltott edzőt, a szlovák Julius Pénzes helyét a kanadai Dave MacQueen vette át, vezetésével a csapat 3-2-re verte a Gyergyói HK-t.

A címvédő és középszakaszgyőztes Ferencváros saját közönsége előtt a rendes játékidő után 1-1-re állt a Fehérvári Titánokkal, a hosszabbításban nagy meglepetésre a vendégek kerekedtek felül.

Halassy György 28 év után befejezte pályafutását, a fővárosi mérkőzésen fújta utoljára a sípot profi találkozón. Tiszteletére a bírók a nevével ellátott mezt viseltek az összecsapáson.

A Debrecen hazai pályán legyőzte a Csíkszeredát, ezzel egyenlített – az első mérkőzést vasárnap 3-0-ra nyerték az erdélyiek.

A második találkozó derekán – gól nélküli állásnál – jégproblémák miatt közel negyven perces kényszerszünet zökkentette ki a csapatokat. Már úgy tűnt, csak a ráadásban dől el a mérkőzés, ám hat perccel a végső dudaszó előtt a hazaiaktól Mazzag Dániel betalált az addig 28 hárítást bemutató Makszim Szamankov kapujába. A debreceni hálóőr, Hetényi Zoltán 53 védéssel járult hozzá csapata sikeréhez.

Erste Liga, negyeddöntő, 1. mérkőzések

Corona Brasov (romániai)-Gyergyói HK (romániai) 3-2 (0-0, 0-2, 3-0)
FTC-Telekom – Fehérvári Titánok 1-2 (0-0, 1-1, 0-0, 0-1) – hosszabbítás után

 

2. mérkőzés:
DEAC-Sport Club Csíkszereda (romániai) 1-0 (0-0, 0-0, 1-0)
Az egyik fél negyedik sikeréig tartó párharc állása: 1-1.

 

A párharcok az egyik fél negyedik győzelméig tartanak.

Kiemelt fotó: Facebook/FTC Jégkorong

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.