Sport

Babos két nap alatt másodszor is kiesett Dohában

A szerencsés vesztesként főtáblára került Babos Tímea kikapott az első fordulóban a 2,9 millió dollár (900 millió forint) összdíjazású dohai kemény pályás tenisztornán.

A viadal egyetlen magyarja – aki 98. a világranglistán – szombaton a selejtező második fordulójában kikapott a cseh Katerina Siniakovától (58.), ám mivel az orosz Anasztaszja Pavljucsenkova lábsérülés miatt visszalépett a katari viadaltól, Babos beugróként a főmezőnyben folytathatta szereplését.

A 64 között kedden a kazah Julija Putyinceva volt Babos ellenfele, aki 32. a WTA-rangsorban, és eddigi egyetlen találkozójukon 6:1, 6:3-ra verte őt tavaly Indian Wellsben.

A második csata sem indult jól a soproni teniszező számára, ugyanis 25 éves riválisa – aki kétszer volt negyeddöntős a Roland Garroson – dupla brékkel bő negyedóra alatt 5:0-ra elhúzott. Ekkor Babos váratlanul megnyert három játékot, de a szettet már nem tudta megfordítani.

A folytatásban a magyar játékos 2:0-ás vezetésre tett szert, 3:3-ig négy bréket láthatott a gyér közönség. Babos 4:4-nél ismét elvesztette az adogatását, a moszkvai születésű Putyinceva pedig kiszerválta a meccset, amely 1 óra 24 percig tartott.

A 26 éves Babost párosban a francia Kristina Mladenoviccsal – akivel novemberben WTA-világbajnok, januárban pedig Australian Open-győztes lett – a második helyen emelték ki Dubajban.

WTA-torna, Doha, 1. forduló

Julija Putyinceva (kazah)-Babos Tímea 6:3, 6:4
Bertens (holland, 7.)-Muchova (cseh) 6:2, 6:4
Strycova (cseh)-Martic (horvát, 10.) 4:6, 6:1, 6:2
Cseng (kínai)-Vondrousova (cseh, 12.) 1:6, 6:3, 6:2
Szakkari (görög, 15.)-Görges (német) 6:4, 6:3
Suarez Navarro (spanyol)-Csang (kínai) 7:5, 6:0
Kontaveit (észt)-Sevastova (lett) 6:4, 7:6 (7-3)
Martincova (cseh)-Doj (japán) 6:2, 3:6, 6:2

Kiemelt fotó: Vladimir Astapkovich / Sputnik

Ajánlott videó

Olvasói sztorik