Sport

A feltámadás sikerült Balázs Attilának, de döntőbe jutni már nem

Korábban a témában:

Balázs Attila hosszas küzdelem végén kapott ki az eső miatt vasárnap befejezett riói elődöntőben. A selejtezőből szerencsés vesztesként főtáblára került magyar játékos a 128. helyen álló olasz Gianluca Mager ellen 7:6 (7-4), 3:3-as állásnál félbeszakatt meccset folytatta.

Már megint félbevágta Balázs Attila meccsét az eső
A magyar teniszező a negyeddöntője után az elődöntőt is esőszünettel játssza le.

A vasárnapi folytatásban az MTK játékosa 4:4-nél brékelt, majd egy ásszal lezárta a második szettet, így jöhetett az utolsó felvonás, ami sok izgalmat tartogatott. Balázs 2:2-nél elvette a 25 éves olasz adogatását, majd stabilizálta előnyét, ezután azonban fogadóként két labdája volt az 5:2-höz, de egyikkel sem tudott élni. Mager 4:4-nél utolérte őt. sőt Balázs 5:6-nál meccslabdát is hárított, úgyhogy rövidítésre került sor.

Mager hamar meglépett 5-0-ra, innen pedig már nem volt visszaút, 7-2-re kikapott Balázs, ezzel elúszott a döntős szereplés.

Végeredmény – Riói tenisztorna, elődöntő

Gianluca Mager (olasz)-Balázs Attila 7:6 (7-4), 4:6, 7:6 (7-2)

Kiemelt kép: MAURO PIMENTEL / AFP

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.