Sport

Német válogatott átlövőkkel erősít a Fradi

Nem történt nagy meglepetés, ahogy a német sajtó pletykaszinten már decemberben beharangozta, két német válogatott kézilabdázóval erősített az FTC-Rail Cargo Hungaria női csapata.

A nyártól a fővárosiakat erősíti az egyaránt ötvenötszörös német válogatott Alicia Stolle és Emily Bölk, akik egyaránt kétéves szerződést írtak alá.

„Két fiatal, de már a nemzetközi színtéren is tapasztalt átlövővel erősítjük meg csapatunkat Alicia Stolle és Emily Bölk személyében. Jól mutatja mindkettejük képességét, hogy jó néhány top klub próbálta átigazolni őket, büszkék lehetünk rá, hogy elnyerte a tetszésüket az a jövőkép, amelyet eléjük vázoltunk.

Kettejükkel és a már meglévő játékosainkkal a következő idénytől a belső posztokon nő a variációs lehetőségeink száma, s ez megteremti az előrelépés lehetőségét

– nyilatkozta Bognár László, a szakosztály ügyvezető igazgatója a klub hivatalos honlapján.

A 23 éves Stolle az Ahlener SG, a Borussia Dortmund, majd a Blomberg-Lippe után 2018-ban igazolt a Thüringer HC csapatához. A válogatottban 20 évesen, 2016 októberében mutatkozott be, a 2018-as Európa-bajnokságon beválasztották a torna álomcsapatába. A Bajnokok Ligája 2018-2019-es idényében 37 gólt szerzett, míg a 2019-es világbajnokságon huszonhatszor talált az ellenfelek kapujába.

A 21 éves Bölk a Buxtehuder SV-től 2018-ban szerződött a Thüringer HC-hoz, a német válogatottnak szintén 2016-tól a tagja. Az előző BL-kiírásban negyvenhat gólt szerzett, a 2019-es világbajnokságon pedig 37 találattal csapata legeredményesebb játékosa volt.

A német szövetség 2018-ban, majd 2019-ben is az év kézilabdázójának választotta.

Kiemelt fotó: Instagram/alicistolle

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.