Sport

A magyar világbajnok puskás az országos bajnokságon ordította, hogy “csalók, baszdmeg”

Botrányosra sikerült a százhalombattai 10 méteres országos bajnokság férfi légpuska döntője. Sidi Péter találatjelzője az első lövését tízesnek mutatta, értékelésre viszont már csak nyolcast kapott, mivel a finálé előtt nem jelent meg időben a döntősök számára fenntartott gyülekezési helyen, ám erről őt nem értesítették. Amint a világbajnok megtudta, mi történt, azonnali óvást nyújtott be és azt kiabált, „csalók, baszdmeg”.

Amit a zsűri helybenhagyott, ezért újra elkezdődött elölről a döntő, amelyet Sidi Péter végül a hatodik helyen zárt.

Ez személyes okokra vezethető vissza Győrik Attila főbíró részéről, mert ez már nem az első eset, hogy megpróbált engem elkaszálni. A magyarázat annyi volt, hogy nem jelentem meg időben a ‘reporting area’-ban, ahol gyülekezni kell a döntő előtt, miközben nincs kijelölt reporting area az egész lőtéren. Ezért utálok Magyarországon ilyen versenyeken részt venni, ahol ilyen kisstílű bírók vannak, akik visszaélnek a rájuk ruházott, minimális hatalommal

– nyilatkozta a Sport24-nek Sidi Péter.

Győrik Attila sem maradt el a válasszal, szerinte a szabályok egyértelműek és mindenkire vonatkoznak.

„Erre azt tudom üzenni, hogy Sidi Péter az ország egyik legjobb puskáslövője, de semmibe veszi a szabályokat. Ehhez az esethez egyébként pont nekem semmi közöm nem volt. Tulajdonképpen egy eljárásbeli hibát vétett. Nem volt valóban kijelölve papírlappal az a konkrét hely, ahol gyülekezni kell, de négy napja folyik az országos bajnokság, rengeteg döntő volt már, ez eddig még nem jelentett problémát, és rajta kívül a másik hét lövő ott tudott lenni felöltözve”

– reagált Sidi szavaira Győrik Attila, a szövetség versenybírói bizottságának a vezetője.

Az elmúlt évek bajnoka, Péni István ezúttal bronzérmet szerzett Klenczner Márton és Pekler Zalán mögött, előbbi a döntőben háromszor egymás után lőtt 10,9 tizedes maximális értéket.

Kiemelt kép: DIGI Sport / Sport24

Ajánlott videó

Olvasói sztorik