Sport

Elszántság és alázat – ez a különbség egy spanyol és egy magyar kézis között

Ligetvári Patrik valósággal berobbant a köztudatba a kézilabda-Európa-bajnokságon. A 23 éves átlövőt persze nem nagyon kellett bemutatni a sportágat követőknek, ám míg korábban elsősorban védekezőfeladatokkal bízták meg, a tornán bizonyította, hogy akkor sem jön zavarba, ha gólt kell dobni – 19 találata volt.

A logronói edzőm első kérdése is az volt: „Patrik, ugye nem fáj a vállad a sok lövéstől?”

– nyilatkozta a Nemzeti Sportnak, amikor arról kérdezték, hogy klubjában védekeznie vagy támadnia kell.

Erőnlétben évekkel lemaradt a világelittől a magyar kézilabda
A 23 éves Nagy Ábel Norvégiában játszik, de segíti a szövetség és a Larvik munkáját is.

Ligetvári arról is beszélt, hogy ő mindig azt csinálja, amire az edzője kéri. Most elég sokat van pályán spanyol csapatában és inkább támadófeladatai vannak. De az sem hátrány, hogy miatta nem kell cserélgetnie sem a Logronónak, sem a válogatottnak.

Ligetvári a Veszprém játékosa, ugyanakkor előbb Balatonfüredre, majd az elmúlt két évben Spanyolországba adta kölcsön a magyar klub, de a nyáron visszatér – Nagy László a 24.hu-nak adott interjújában elmondta, hogy komoly feladatok várnak a fiatal játékosra. Épp a Spanyolországban töltött két év miatt is kérdezték meg tőle, mi a különbség a spanyol és a magyar fiatalok között.

Nagy László: Meg kell változtatnunk a játékosok gondolkodását
A reménykeltő rajt után kilencedik helyen végzett a férfi kézilabda-válogatott Svédországban. A szövetség alelnöke, az edzői stáb védekezésért felelős tagja megvilágítja, miért álltak hárman is a kispad mellett, milyen stílusváltáson megy keresztül a válogatott, miben kell még fejlődnünk, mit ajánl a magyar bajnokságban nem játszó fiatal tehetségeknek? Eb-értékelő interjú.

Az elszántság és az alázat.

Itt tisztában vannak vele, ha huzamosan jól játszanak, előbb-utóbb elviszi őket egy nagycsapat. Sokkal többet követelnek meg a játékosoktól Spanyolországban. Nemcsak azt kell tudni, mikor mit csináljak, azt is, hogy miért. Egyszer az edző félrehívott, miután gólt dobtam, elmagyarázta, ez most bejött, de a meccsek többségében nem fog, mert rossz helyre érkeztem. Edzés után pedig úgy kell lekönyörögni a fiatalokat a pályáról, ez se szokványos szerintem” – mesélte Ligetvári.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik