Sport koronavírus

Kettő helyett három évig marad vb-címvédő a magyar súlylökő

Márton Anita három hónapot készült szinte a semmiért.

Márton Anita nem örül, hogy elhalasztják a márciusra tervezett fedett pályás atlétikai világbajnokságot, az olimpiai bronzérmes súlylökő így a vb helyett a téli dobó Európa Kupára készül.

Egy évvel elhalasztották a fedett pályás atlétikai-világbajnokságot a koronavírus miatt
Nem veszítette el Kína a rendezés jogát, de elcsúszik a vébé.

„Nem örültem a hírnek egyáltalán, mert szerettem volna rendesen felkészülni a fedett pályás világbajnokságra” – nyilatkozott az MTI-nek Márton Anita. Mivel tavaly későn, szeptember végén rendezték a szabadtéri világbajnokságot Dohában, ezért kevesebb idő jutott pihenésre a fedett idény előtt.

Keményen végigdolgoztuk az elmúlt három hónapot, kis túlzással a semmiért, de legalábbis, amire leginkább készültünk, azt elvették tőlünk

– fogalmazott a versenyző, aki címvédőként várta a vb-t. Tréfásan megjegyezte, a halasztás jó oldala, hogy így három évig marad címvédő.

Az új helyzetben a vb helyett a március 21-22-én sorra kerülő téli dobó Európa Kupa lesz számára az év eleji fő verseny, amelyen eredetileg nem indult volna.

„Úgy döntöttünk, hogy ne menjen kárba a felkészülés, részt veszek a téli dobó EK-n Portugáliában. Bár a presztízse közelébe se férhet egy vb-ének, de ott próbálok majd egy jó eredményt elérni. Ez a tavasszal kezdődő meghívásos versenyek miatt is fontos, mert a téli eredményeket is figyelembe véve döntenek az indulókról, például egy Gyémánt Liga-viadalon, ahol nyolcan léphetnek dobókörbe” – mondta a 31 éves atléta.

Márton Anita jelenleg Győrben edzőtáborozik, ahol versenykörülmények között készülhet, és a következő négy hétben minden szombaton lesz versenye. A fedett pályás vb-re öt-hat fős csapattal számolt a magyar szövetség, Márton Anita mellett van indulási szintje a távolugró Nguyen Anasztáziának, és három gátasnak, Szűcs Valdónak, Kerekes Grétának és Kozák Lucának.

A szervezők szerdai bejelentése szerint elővigyázatosságból döntöttek úgy, hogy a kínai koronavírus terjedése miatt az eredetileg március 13-15-re tervezett vb-t egy évvel elhalasztják, mivel Nancsing csak mintegy 530 kilométerre fekszik a járvány gócpontjától, Vuhantól.

Gyulai Márton, az Európai Atlétikai Szövetség tanácsnak tagja szerint a halasztás az egyetlen döntés, amely a sportág érdekeit szolgálja.

Hosszú hetek óta vizsgálja a nemzetközi szövetség, miként tudják megrendezni a fedett vb-t, és az egész világon azt vizsgálják, mennyire veszélyes a koronavírus. Nincs az az emberélet, ami ér annyit, hogy ezt bármilyen módon megszervezzék. Támogatom a döntést, mert bár nagyon sok mindenkinek fájdalmas, de ha sok szempontból megvizsgáljuk, akkor ez volt az ésszerű döntés

– nyilatkozott a budapesti vb-pályázat ügyvezető igazgatója az M1 aktuális csatornán csütörtökön.

Hozzátette, a hosszabb pihenés, meghosszabbított alapozó időszak, a több felkészülési lehetőség miatt profitálni is lehet a halasztásból, és aki versenyezni akar, annak lesz rá lehetősége különböző ausztrál nemzetközi viadalokon.

Kiemelt fotó: Andy BUCHANAN / AFP

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik