Sport

Szexuális erőszakkal vádolnak három francia műkorcsolya-edzőt

Szexuális erőszakkal vádolta meg edzőjét több volt francia műkorcsolyázónő. A L’Express című hetilapban szerdán közölt riportban Gilles Beyert, Jean-Roland Racle-t és Michel Lotz-t érték a súlyos vádak, de egyikük ellen sem tettek feljelentést az áldozatok.

Szörnyű dolgokat kezdett csinálni, egészen a szexuális visszaélésekig, és 15 éves koromban megerőszakolt. Életemben ekkor ért hozzám először férfi

– mondta Beyerről a párosban 2000-ben világbajnoki bronzérmes Sarah Abitbol a könyvében, sőt további két évig rendszeresen megerőszakolta a fiatal lányt edzője.

Abitbol egyébként megerősítette, hogy miután visszavonult a versenyzéstől, elmondta az akkori sportminiszternek, Jean-Francois Lamournak, hogy mit tett vele Gilles Beyer.

„Igen, egy teljes dossziénk van róla, de szemet hunyunk”

– idézte a volt sportoló az egykori kormánytagot, aki a L’Obs internetes portálnak, azt mondta, hogy nem emlékszik erre a beszélgetésre.

„Megértettem, hogy szervezett hallgatással állok szemben. Valójában mindenki azt mondta nekem: vedd be a bogyóidat és fogd be! Én pedig engedelmeskedtem: bevettem a bogyóimat és hallgattam.”

– mondta a volt műkorcsolyázó.

A L’Équipe című sportlap szerint Gilles Beyer ellen a Párizshoz közeli Creteil ügyészsége a 2000-es évek elején eljárást indított, és a sportminisztériumban is vizsgálták az ügyét. Ez utóbbi vizsgálat nyomán 2001. március 31-én megfosztották sporttechnikai tanácsadói tisztségétől, de a párizsi klubban folytathatta pályafutását és a Jégsportok Francia Szövetsége végrehajtó bizottságának is tagja maradt.

Nem csak Abitbolnak vannak terhelő állításai, Beyert Hélene Godard is azt állítja, hogy 13 és 14 éves kora között  Beyer rendszeresen megerőszakolta őt. A volt korcsolyázónő Jean-Roland Racle-ot is szexuális visszaélésekkel gyanúsította meg, Anne Bruneteaux és Béatrice Dumur pedig Michel Lotz-ról állítja, hogy az 1980-as években, amikor 13 évesek voltak, szexuális visszaéléseket követett el sérelmükre. Valamennyi edző tagadja a vádakat és nem kívánt a sajtómegkeresésekre reagálni.

Marlene Schiappa, a nők és férfiak közötti egyenlőségért felelős államtitkár üdvözölte, hogy megszólaltak a volt korcsolyázónők és “feltételen támogatásáról” biztosította őket. Roxana Maracineanu sportügyi miniszter pedig “elengedhetetlen és üdvözítő” kezdeményezésnek nevezte a leleplezéseket, jelezve, hogy február 20-ára nemzeti tanácskozást hív össze a szexuális erőszak megelőzéséről a sportvilágban.

Kiemelt kép: Olivier MORIN / AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik