Sport

Ez a pingpong szégyene

Azt gondolom az, hogy a portugálok csak kínai játékosokkal állnak ki, a pingpong szégyene. A harmadikat ráadásul egy hónapja honosították. Ez az olimpiai eszmével egyáltalán nem harmonizál. Ezzel együtt nem feltett kézzel várjuk őket, nekik megyünk, a nyomás rajtuk lesz, mi pedig mindent megteszünk a győzelemért

– ezt nyilatkozta az MTI-nek Bátorfi Zoltán, a magyar asztalitenisz-válogatott vezetője.

Mindet azután mondta, hogy a magyar és a házigazda portugál csapat játszik majd egymással az olimpiai részvételért a portugáliai Gondomarban. A selejtezős tornán mindkét nemnél kilenc ötkarikás indulási jogot osztanak ki, a résztvevőket nyolc csoportba sorsolták, ezekben elődöntő-döntő rendszerben rendezik a mérkőzéseket, és a nyolc csoportgyőztes kvótát szerez.

A magyaroktól Pergel Szandra és a várandós Póta Georgina helyére 15 év szünet után, 44 esztendősen behívott Fazekas Mária párosa kezdett a horvátok ellen, és bár eltékozolta kétszettes előnyét, végül a döntő játszmában sikerült a maga javára fordítania a szoros csatát.

Csodára készül Fazekas Mária, a hídmester lánya
Fazekas Máriát 15 év szünet után reaktiválták. 44 évesen arra készül, hogy január 22–26 között, a portugáliai Gondomarban olimpiai induláshoz segítse a női asztalitenisz-válogatottat. Mesél a versenyző, aki tizenöt év után tér vissza a válogatottba.

Ezután a világranglistán 64. Madarász Dóra hozta egyes meccsét, majd Pergel verte a rangsorban 283. Jiayi Sunt – 3-2-re, meccslabdát is hárítva –, így jutott be csoportja döntőjébe a magyar válogatott.

Ott aztán az a Portugália következik, amely kizárólag honosított ázsiai játékosokkal felálla, szettvesztés nélkül verte a szlovákokat.

A magyar és a hazai együttes csütörtökön, közép-európai idő szerint 17 órakor csap össze a fináléban, amelynek győztese tokiói kvótát szerez.

A magyar férfiválogatott – Majoros Bence, Ecseki Nándor, Szudi Ádám és Lakatos Tamás – a fehéroroszok ellen kezd csütörtökön 14 órakor, majd továbbjutás esetén a spanyol-svéd párharc győztesével küzdhet meg a kvótáért.

Eredmény – női csoportelődöntő

Magyarország-Horvátország 3-0
Pergel Szandra, Fazekas Mária-Dorina Srebrnjak, Jiayi Sun 3-2 (11, 6, -5, -10, 9)
Madarász Dóra-Mateja Jeger 3-1 (-8, 3, 12, 8)
Pergel-Sun 3-2 (-1, 9, 11, -10, 12)

Kiemelt kép: MTI/Illyés Tibor

Ajánlott videó

Olvasói sztorik