Sport

Meglepetés-ellenfelet kapott a kupadöntőben Fehérvár

Kisebb meglepetésre a Ferencváros jutott a jégkorong Magyar Kupa vasárnapi fináléjába, miután a szombati második elődöntőben 1-0-ra legyőzte a MAC csapatát Miskolcon.

Bátran kezdett az Erste Ligában címvédő Ferencváros, és nem tisztelte a magyarnál magasabban jegyzett szlovák bajnokságban edződő MAC-ot. A 11. percben Tóth Gergely távoli lövése kicsit irányt váltott egy védőn, ezzel a zöld-fehérek vezettek. Az esélyesebbnek tartott újbudaiak minden próbálkozását hatástalanította a rivális, vagy Arany Gergely – aki a MAC utánpótlásában nevelkedett – védett.

Az FTC is veszélyeztetett, az egyik ilyen ellentámadásnál a nemrég igazolt kapus, Andreas Bernard ütötte ki a korongot a botos kesztyűjével. A zöld-fehérek végül hibátlan védekezéssel jobbnak bizonyultak a MAC-nál, és húsz év után kerültek újra MK-döntőbe.

A Fradi döntőbeli ellenfele a címvédő Fehérvár lesz, amely jó harmadik harmadbeli játékkal 6-2-re legyőzte a rendező DVTK csapatát. Az első játékrészben a hazaiak akarata érvényesült, ám a szünet után kevesebb, mint két perc alatt fordított a rivális. A meccs derekán egyenlített a Miskolc, de a záró harmadban gyorsan háromszor is eredményes volt a Fehérvár, amely a hajrában üres kapus góllal állította be a végeredményt.

Magyar Kupa, elődöntő

FTC-Telekom – MAC Újbuda 1-0 (1-0, 0-0, 0-0)
Hydro Fehérvár AV19 – DVTK Jegesmedvék 6-2 (0-1, 2-1, 4-0)

 

A vasárnapi program
a 3. helyért:
12.00: DVTK Jegesmedvék – MAC-Újbuda

 

döntő:
15.30: Hydro Fehérvár AV19 – FTC-Telekom

Kiemelt fotó: Facebook/FTC Jégkorong

Ajánlott videó

Olvasói sztorik