Sport

Fernando Alonso óriásit ment a Dakaron

A Mathieu Serradori, Fabian Lurquin francia, belga páros nyerte a Szaúd-Arábiában zajló Dakar-rali hétfőn rendezett nyolcadik szakaszát,

melyen a kétszeres Forma-1-es világbajnok Fernando Alonso másodikként ért célba.

Serradoriék kevéssel több mint négy perccel voltak gyorsabbak a 477 kilométeres távon, mint Alonso és honfitárs navigátora, Marc Coma. Harmadikként az Orlando Terranova, Bernardo Graue argentin kettős zárt.

Az összetettben továbbra is a spanyol Carlos Sainz, Lucas Cruz duó vezet, őket csaknem hétperces hátránnyal követi a címvédő katari Nasszer al-Attijah, míg a korábbi 13-szoros Dakar-győztes Stéphane Peterhanselék hátránya több mint 13 perc. A hétfőn győztes Serradoriék az összetettben hetedikek, Alonsóék a 13. pozícióból várják a folytatást.

A motorosok és a quadosok kihagyták a hétfői szakaszt, a szervezők ugyanis a portugál Paulo Goncalves vasárnapi halála miatt törölték az etapot.

Meghalt egy motoros a Dakaron
Paulo Goncalves a 13. Dakarján indult, 2015-ben második helyen végzett.

A verseny péntekig tart. Kedden, a kilencedik szakaszon a Vadi ad-Davaszir és Harad közötti 410 kilométeres mért szakasz vár a mezőnyre.

Az első szaúdi Dakaron öt kategóriában, autóval, kamionnal, motorkerékpárral, quaddal, valamint az első alkalommal külön géposztályba sorolt, négykerék-meghajtású buggykkal indultak versenyzők, akiknek 12 nap alatt 5000 kilométer gyorsasági szakaszt, összesen 7500 kilométeres távot kell megtenniük Dzsiddából rajtolva, és a Rijádtól 40 kilométeres távolságra lévő, építés alatt álló szórakoztató-, sport- és rendezvényközpontba, Kiddijába érkezve. Magyar induló nincs.

Eredmény – 8. szakasz, Vadi ad-Davaszir – Vadi ad-Davaszir, 477 km

autósok:
1. Mathieu Serradori, Fabian Lurquin (francia, belga, SRT) 3:48:23 óra
2. Fernando Alonso, Marc Coma (spanyol, Toyota) 4:04 perc hátrány
3. Orlando Terranova, Bernardo Graue (argentin, Mini) 6:19 p h.

Az összetett állása (élcsoport):
1. Carlos Sainz, Lucas Cruz (spanyol, Mini) 31:56:52 óra
2. Nasszer al-Attijah, Matthieu Baumel (katari, francia, Toyota) 6:40 perc hátrány
3. Stéphane Peterhansel, Paulo Fiuza (francia, portugál, Mini) 13:09 p h.

 

motorosok – az összetett állása (élcsoport):
1. Ricky Brabec (amerikai, Honda) 28:25:01 óra
2. Pablo Quintanilla (chilei, Husqvarna) 24:48 p h.
3. Jose Ignacio Cornejo Florimo (chilei, Honda) 27:01 p h.

Kiemelt kép: FRANCK FIFE / AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik