Sport

Már a magyarok ellen is segítőt kap az orosz kézikapitány

Szombat délután 16 órakor megkezdi Európa-bajnoki szereplését a magyar férfi kézilabda-válogatott, amely Oroszország ellen lép pályára a Malmö Arenában.

Amíg a magyar csapat három edzőmérkőzést játszott december végén, illetve január elején (Ausztriát 31-26-ra, Csehországot 27-24-re legyőzte, majd a csehektől 31-22-re kikapott), addig az oroszok egy spanyolországi négyes tornán vettek részt, ahol Lengyelországot 30-25-re legyőzték, majd előbb Portugáliától (25-27), aztán a házigazda Spanyolországtól (24-32) is vereséget szenvedtek.

Az orosz lapok szerint ez az Eb fontos, hiszen a válogatott mindenképpen szeretne kijutni a tokiói olimpiára, ehhez azonban nagyon jó teljesítményre lenne szükség. A keretben Alekszandr Kotov maradt az egyetlen jobbátlövő, így a tervek szerint Danyiil Siskarjov, a Vardar Veszprémmel és hírbe hozott jobbszélsője is lehetőséget kaphat a belső poszton.

Ami érdekesség, hogy ellenfelünk sem érte be egy edzővel, Eduard Koksarovval, az orosz szövetség hivatalos honlapja szerint ugyanis a szakember munkáját segíti az a Lev Voronyin, aki néhány éve már Dmitrij Torgovanov asszisztenseként is ült a kispadon, jelenleg pedig a szövetség főigazgatójaként dolgozik.

Oroszország számára ez egy nagyon fontos világverseny, hiszen ezen lehet megszerezni az olimpiai kvalifikációt. A szövetség elnökének, Szergej Siskarjovnak a személyes kérése volt az, hogy segítsek Koksarovnak. De nem fogom zavarni a munkáját, a feladatom az lesz, hogy megosszam vele a megfigyeléseimet. De minden döntés az ő kezében marad

nyilatkozta.

A két válogatott eddig 17 alkalommal találkozott egymással, a magyarok ötször, az oroszok tízszer nyertek, kétszer pedig döntetlen lett az eredmény.

Az elmúlt években gyakran összefutottak a felek, a magyarok Eb-selejtezőn 2015. április 30-án Csehovban (27-23), majd május 2-án Veszprémben is nyertek (29-25), de az oroszok az Európa-bajnokságon, 2016. január 18-án egy 27-26-os sikerrel álltak bosszút.

Tavaly áprilisban ismét Eb-selejteőn találkoztak, április 11-én, Asztrahányban a magyarok 25-19-re győztek, majd három nappal később Érden 23-23-as döntetlen született.

Az orosz válogatott kerete

Kapusok: Oleg Gramsz (Dunkerque), Gyenyisz Zabolotyin (SZKIF Krasznodar), Victor Kirejev (Motor Zaporizzsja)
Balszélsők: Timur Gyibirov (Vardar), Igor Szoroka (Motor Zaporizzsja)
.Jobbszélsők: Dmitrij Kovaljov (Szpartak), Dmitrij Kornyev (Csehovszkije Medvegyi), Danyil Siskarjov (Vardar)
Beállósok: Pavel Andrejev (Csehovszkije Medvegyi), Alekszander Jermakov (Dinamo Asztrahány), Gleb Kalaras (Vardar)
Balátlövők: Szergej Gorbok (Vardar), Szergej Mark Koszorotov, Dmitrij Szantalov (mindkettő Csehovszkije Medvegyi), Alekszander Skurinszkij (Meskov Breszt)
Jobbátlövők: Alekszandr Kotov (Csehovszkije Medvegyi)
Irányítók: Pavel Atman (Vardar), Dmitrij Zsitnyikov (MOL-Pick Szeged)

Kiemelt fotó: Kovács Anikó/MKSZ

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik