Sport

Aján titkos hangfelvételen bizonygatta, nincs szükség porkavarásra

Korábban a témában:

Az ARD német csatorna a hétvégén egy nagy port kavart riporttal rukkolt elő, amelyből az derült ki, hogy állításuk szerint a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség – amelynek 2000 óta Aján Tamás az elnöke – 5,5 millió dollárral nem tud elszámolni.

Korrupciós és doppingbotrány robbant ki Aján Tamás körül
A Nemzetközi Súlyemelő Szövetség elnökéről súlyos dolgokat írt le az ARD. 5,5 millió dollár sorsáról például semmit sem tudni.

A német közszolgálati csatorna továbbment, a hvg.hu azt írta, hogy a riport eddig ismeretlen részéből az is kiderült, hogy Aján egy titkos hangfelvétel szerint 2009-ben azt mondta a titkos svájci bankszámlák után érdeklődő auditoroknak:

Nincs szükség porkavarásra!

A sportvezető azt állította, hogy a svájci bankszámlákon tárolt pénz a szövetség aranytartaléka. Ezen a két számlán landolt a Nemzetközi Olimpiai Bizottságtól kapott reklámbevételek nagy része, más kérdés, hogy a számlák és az összegek 2009-ig nem tűntek fel az IWF könyvelési mérlegében.

„Vérlázító” – belső harcba keveredtek a magyar doppingellenőrök
Tiszeker Ágnes szerint arról senki nem beszél a Magyar Antidopping Csoport kapcsán, mennyi doppingesetet tártak fel, cserébe most korruptnak állítják be őket.

Az Európai Súlyemelők Szövetségének elnöke, Antonio Urso az ARD-nek arról beszélt, egészen addig senki sem tudott erről a két extra, külföldi számláról, amelyhez csak Aján Tamás elnöknek volt aláírási joga.

A Német Súlyemelők Szövetségének elnöke, Christian Baumgartner arról beszélt, konzervatív becsléssel élve legalább 5,5 millió dollár hiányzik, de a kamatokkal együtt ez az összeg elérheti a 7-8 milliót is.

A NOB szerint aggasztóak a vádak a súlyemelőkkel szemben, a MOB távolról figyel
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság attól sem zárkózik el, hogy eltiltsa a doppinggyanúba keveredett sportolókat az olimpiától.

A hangfelvétel szerint, amikor az auditorok azt feszegették, szövetség éves költségvetésében miért nincsen felsorolva az összes befolyt összeget, Aján azt mondta:

Uraim, én nem akarok visszamenni, de ez egy nagyon súlyos gyanúsítgatás, amit teljes mértékben visszautasítok. Én már több mint 45 éve dolgozom a magyar és nemzetközi sportban, és még soha senki nem gyanúsított meg engem ilyen formában.

Kiemelt fotó: GOH CHAI HIN / AFP

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.