Sport

Nagy László: Nevezzenek meg olyan játékost, akinek a keretben kellene lennie!

Huszonkét év kézilabdamúlttal és a 209 centiméteres magasságával egyező számú válogatottságával a háta mögött újra a kispadra ül Nagy László, aki tavaly még játékosként szerepelt a vb-10. magyar férfiválogatottban, most viszont csapatmenedzserként készül az osztrák, norvég és svéd rendezésű Európa-bajnokságra.

Sok minden megváltozott az életemben miután nehéz szívvel visszavonultam, de a győzelem vágya megmaradt bennem, mintha kőbe lenne vésve. Tavaly ilyenkor játékosként a pályán szolgáltam a magyar válogatottat, idén is ugyanezt fogom tenni, de már az új szerepkörömet betöltve

– nyilatkozta az SzPress Hírszolgálatnak.

A kétszeres BL-győztes szerint az Európa-bajnokságok rendre nehezebb feladat elé állítják az válogatottakat, mint a világbajnokságok.

„Azt kértük a játékosoktól, hogy minden mérkőzésen őrizzék meg a tartásukat és a sikerbe vetett hitüket, máskülönben közös terveink megvalósításáról le kell mondaniuk. Ha hozni tudják azt a formát és olyan fegyelmezettek lesznek, mint a Csehország elleni Eb-főpróbán, akkor élhet bennük a győzelem reménye. Ha viszont csak pislákol a láng, akkor az oroszokkal és az izlandiakkal is meggyűlhet a bajunk, nem is beszélve az olimpia- és világbajnoki címvédő dánokról.”

Meghatározó klasszisai nélkül megy az Eb-re a kéziválogatott
Nincs orvosi csoda, Bodó és Lékai sem lehet ott az Európa-bajnokságon.

A szövetség sportszakmai alelnöke állítja, hogy Gulyás István szövetségi kapitánnyal, illetve a spanyol Chéma Rodriguezzel hármasban olyan 18-as keretet alakítottak ki, amelynél jobbat és ütőképesebbet most aligha lehetne összerakni.

Aki kritikus szemmel tekint az Eb-re készülő válogatottra, annak azt üzenném, hogy nevezzen meg legalább egy olyan játékost, akinek most a keretben kellene lennie

– folytatta Nagy László.

„Nyilván jobbak is lehetnénk, ha nem kellett volna lemondanunk Bodó Richárdról, Juhász Ádámról és Lékai Mátéról. De ilyenkor nem tanácsos a távol maradókkal foglalkozni, többet ér lelket önteni azokba, akik az első vagy a második világversenyükre készülnek. Egészen biztos, hogy a 25 éves átlagéletkorunkkal az egész mezőny egyik legfiatalabb válogatottját vonultatjuk fel, amely a gerincét képezheti a jövő egyre ütőképesebb és összecsiszolódó csapatának.”

Nagy úgy nyilatkozott, két lábbal a földön állva is úgy véli, egyetlen mérkőzés sem tekinthető előre lefutottnak.

„Nem engedem alacsonyra a mércét, amikor azt mondom, hogy még három elveszített csoportmérkőzés sem fog a végsőkig elkeseríteni, ha dicséretes játékkal, hosszú hullámvölgyek nélkül kapunk ki, a fiúk oroszlánszívvel küzdöttek, többet már nem adhattak bele. Azt is elárulom, hogy nekem távolról sem egy ilyen sorozat a vízióm, ugyanis sokkal jobb forgatókönyv szerint is alakulhat az Eb-szereplésünk” – hangsúlyozta az újonc csapatmenedzser.

A magyar férfiválogatott 18 fős kerete

Kapusok: Andó Arián (Balatonfüred), Székely Márton (Veszprém), Mikler Roland (Szeged)
Jobbszélsők: Fekete Bálint (Liberbank Cuenca, spanyol), Hornyák Péter (Tatabánya), Tóth Ádám (Budakalász)
Jobbátlövők: Balogh Zsolt (Tatabánya), Bartók Donát (klub nélküli), Máthé Dominik (Balatonfüred)
Irányítók: Győri Mátyás (Tatabánya), Ubornyák Dávid (Gyöngyös)
Beállósok: Bánhidi Bence (Szeged), Rosta Miklós (Szeged), Sipos Adrián (Tatabánya)
Balátlövők: Ligetvári Patrik (Logrono La Rioja, spanyol), Nagy Bence (Ferencváros), Szita Zoltán (Orlen Wisla Plock, lengyel)
Balszélső: Bóka Bendegúz (Balatonfüred)

Kiemelt fotó: Cseh Péter/MKSZ

Ajánlott videó

Olvasói sztorik