Nem ünneplem a születésnapomat, de azt a napot igen, amikor abbahagytam az ivást.
A fenti idézet Wilfred Bungeitől származik, aki nagy futással nyerte meg a 800 métert a 2008-as pekingi olimpián, de volt világbajnoki ezüstérmes, fedett pályán pedig vb-bronzérmes is. Tagja volt annak a 4×800-as kenyai váltónak, amelyik egy belga versenyen máig érvényes világrekordot futott 2006-ban.
Hiába azonban ezek a sikerek, nem tudott mit kezdeni azzal, hogy abbahagyta a sportolást, az élete pedig másfél év alatt tönkrement: az alkohol annyira úrrá lett rajta, hogy
A siker, ami tönkreteszi a kenyaiakat
Hogy megértsük, hol siklott ki Bungei élete, érdemes egy kicsit elidőzni a személyiségén. Kenyában elég komoly múltja és hagyománya van a közép- és hosszútávfutásnak, sokan ebben látják a kitörési lehetőséget a szegénységből. Ennek eléréshez természetesen rengeteg edzésen át vezet az út, miközben elég fegyelmezett, puritán életvitelt folytatnak a sportolók. Másra nem is nagyon nem marad idejük, így sokan a megfelelő iskolai végzettséget sem szerzik meg, nem készülnek fel arra, hogy sportpályafutásuk lezárása után miként állják majd meg a helyüket. Pedig a sok ezer fiatal közül csak nagyon kevesen jutnak el a komolyabb, pénzdíjas versenyekig.
Akik sikeresek lesznek, azok sem mindig tudják ezt a helyzetet kezelni.
A New York Times egy külön cikkben foglalkozott a témával, és az írás végkicsengése az volt, hogy számos kenyai futó élete fut zátonyra ilyen-olyan okok miatt. Egy-egy kiugró eredménnyel olyan sok pénzt keresnek, amiről korábban nem is álmodhattak, viszont csak kevesen bánnak jól a hirtelen jött vagyonnal. A cikk elsősorban Duncan Kibet karrierjével foglalkozik, aki teljesen ismeretlenként nyerte meg 2009-ben a rotterdami maratonit, amiért 180 ezer dollárt kapott, majd kötött egy elég zsíros szerződést a Nike céggel. Az anyjának házat vett, magának terepjárót, az Egyesült Államokból rendelt ruhákat, mellette kisegítette a családtagokat is. Ám közbejött egy sérülés, nem tudott többé versenyezni, a Hollandiában nyert pénzt pedig felélte. Két évvel élete győzelme után gyakorlatilag tönkrement.
Persze nem csak Kenyában akadnak olyanok, akik Kibethez hasonlóan elszórják a pénzüket, de az afrikai ország sportolói közül feltűnően soknak siklik félre az élete, a pazarló életmód mellett rengetegen esnek átverés és rablás áldozatául. Különösen sok példa van arra, hogy a szegénységből kitört futók nem találják meg a helyüket a világban.
A legtragikusabb példa erre a szintén Pekingben olimpiai bajnoki címet szerző, világrekordokat döntő Samuel Wanjiru esete, aki Kenyából elköltözve végül az alkohol rabja lett, csalta a feleségét, és az egyik lebukása alkalmával – máig tisztázatlan körülmények között – kizuhant a hotelszobája ablakából. Szörnyethalt.
Nem volt ott a gyermeke születésénél, inkább ivott
Bungei, aki Wanjiru jó barátja volt, a BBC-nek azt mondta, ő leginkább azért kezdett inni, mert a visszavonulása után nem találta a helyét, miközben folyamatosan fogyott a pénze. Mindig azzal nyugtatta magát, hogy csak egy-két pohárral gurít le, de aztán már üvegszámra itta a borokat. Utána jöttek a tömények.
Az alkohol a mindennapjai részévé vált, a családtagjai egy idő után már féltek tőle, az ittas vezetés pedig teljesen megszokottá vált számára, bárki is ült mellette az autóban. Első két gyermeke születésekor épp versenyzett, így megfogadta, a harmadiknál már ott lesz. Aztán mégis az ivást választotta.
Gondoltam, iszom egy feles vodkát, de aztán több mint egy liter lett belőle. Nem emlékszem, mi történt, de egy árokban kötöttem ki. Az emberek azt hitték, hogy meghaltam
– elevenítette fel a 2012-es történetet a BBC-nek.
A most 39 éves egykori atléta arról is mesélt, hogy amikor még aktívan sportolt, évente maximum 13–14 szabadnapja volt, miután azonban 2010-ben visszavonult, a rá szakadt szabadidővel nem igazán tudott mit kezdeni. Eszeveszett tempóban, mindössze másfél év alatt jutott el a mélypontra, majd amikor már fizikai fájdalmai volt az alkoholizmusából fakadóan, elhatározta, hogy véget vet saját ámokfutásának.
A fordulat
2012-őt írtunk ekkor, és már régóta ott lapult a zsebében egy telefonszám, amit az egyik ismerősétől kapott. Felhívta a számot, a vonal másik végén egy rehabilitációs központ alkalmazottja jelentkezett. Végigcsinálta az elvonót, azóta nem iszik.
Tisztában van vele, hogy az ilyen problémákkal nincs egyedül, ahogyan azzal is, hogy Kenyában sokan már a pályafutásuk közben elindulnak lefelé a lejtőn. Épp ezért ma már a megelőzésen dolgozik, és próbál segíteni másoknak, hogy a profi pályafutásuk végeztével el tudjanak helyezkedni a civil életben.
Örömet szerez, ha megoszthatom a történetemet, mert tudom: lesz, akit megment. Én így gyógyítom magam.
Kiemelt kép: Alexander Hassenstein/Getty Images
