Sport

Minden európai rögbis a magyarokra irigykedik

Korábban a témában:

A magyar férfi és női olimpiai rögbiválogatottnak a másodosztályú (Trophy) Európa-bajnokságról kell kvalifikációt szerezniük a 2024-es, párizsi olimpia négy év múlva esedékes európai selejtezőtornájára.

Ezt a célt a magyar szövetség (MRGSZ) elnöksége tűzte ki azt követően, hogy novemberben négy évre elnyerte a Trophy Eb egyik, de már összevont férfi és női tornájának a megrendezését.

A hazai rendezés után azt tűzte ki az elnökség célul a férfi és a női olimpiai válogatott elé, hogy 2023-ban az első két helyezett között végezzen, és ezzel vívja ki a részvétel lehetőségét az olimpiai selejtezőtornán. A fiúknak előbb ehhez stabilizálni kell a helyüket a második vonalban, ami a nőknek már sikerült, utána azonban meg kell néznünk a mezőny elejét, mert célok nélkül nem sok értelme lenne az egésznek

– idézi Kiss Antalt, a Magyar Rögbi-szövetség elnökét az MTI.

A sportvezető kiemelte: az európai szövetség vezetői, valamint a többi tagszervezet “le volt nyűgözve” attól a fejlesztéstől, amelynek eredményeként a Kincsem Parkban megvalósult a fővárosi rögbi stadion, nem mellékesen pedig azoktól a nemzetközi eredményektől, amelyeket már a pályán értek el a magyarok.

„Az európai szövetségben csak bezzeg országként emlegetik a magyarokat.

Minket mutogatnak példaként, a többi tagszervezet pedig irigykedik ránk, hogy nem kiemelt sportágként is milyen nagyszerű lehetőségeket tudunk teremteni.

Az európai szövetség célja, hogy felzárkóztassa azokat a nemzeteket, amelyeknél erre fogadókészség van. Ennek apropóján edzőknek és játékvezetőknek lehetne képzési, fejlesztési központot létesíteni a Kincsem Parkban, sőt, még egy budapesti iroda sem lenne túlzás, ami lényegesen megkönnyítené az ezzel járó szervezési feladatokat”

A Kincsem Parkba húznak fel pár százmillióért új rögbistadiont
Ír minta alapján lesz nagy, nemzeti létesítményünk.

A magyar női válogatott egyébként már stabil tagja a másodosztályú mezőnynek, a férfiak viszont az utóbbi években többször ingáztak a második és a harmadik vonal között. Idén utóbbiban szerepeltek, de a Belgrádban elért magabiztos sikerük feljutást, egyben olimpiai selejtezőtornát ért.

Az ősszel átadott Budapest Rögbi Centerben 2020 július 10. és 12. között rendezik majd az Európa-bajnokságot.

Kiemelt kép: facebook.com/pg/MRGSZ

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.