Sport lineup

Titokzatos telefonhívás után rúgták ki az NHL-edzőt

Kirúgták Jim Montgomeryt, az észak-amerikai jégkorongligában (NHL) szereplő Dallas Stars vezetőedzőjét, írja az MTI. A klub keddi bejelentése szerint az 50 esztendős kanadai trénert profihoz méltatlan viselkedés miatt bocsátották el, amely – mint fogalmaztak – ellentétes a Dallas és az NHL alapvető értékeivel.

Hogy mi történt, az viszont egyelőre nem derült ki.

Jim Nill, a csapat általános igazgatója egy mindössze 10 perces sajtótájékoztatót tartott pár órával a bejelentés után, ahol azt mondta, vasárnap kapott egy hívást, ami után belső vizsgálatot rendelt el, ennek lett az eredménye az edző menesztése. Hogy mi volt a kiváltó ok, és hogy milyen hírt kapott, azt nem árulta el, mint mondta, nem akarja kellemetlen helyzetbe hozni a szereplőket.

A The Athletic próbálta elérni a szakembert, de ő sem árult el részleteket. A játékosok annyit mondtak, sokkolta őket a hír, hétfőn még semmi előjele nem volt annak, hogy egy nappal később menesztik az edzőt, és nem is tudják a részleteket. Ugyanakkor bíznak a klubvezetésben és a döntéseikben, ha így látták jónak, elfogadják a döntést.

Montgomeryt tavaly májusban nevezték ki a Dallas kispadjára úgy, hogy azt megelőzően az egyetemi pontvadászatban dolgozott. Az elmúlt idényben főcsoport-elődöntőig vetette a Starst, amelyet a későbbi Stanley Kupa-győztes St. Louis Blues hétmeccses párharcban múlt felül. Jelenleg pedig a Nyugati főcsoport hatodik pozícióját foglalja el a Dallas. Montgomery helyét megbízott trénerként az eddigi segédedző Rick Bowness veszi át azonnali hatállyal.

Kiemelt kép: Bruce Bennett/Getty Images

Ajánlott videó mutasd mind

„Nem tudtam a gyermekemet emberi lénynek tekinteni”

A boszniai háborúban több tízezer nőt, lánygyermeket erőszakoltak meg többségben szerb katonák. Az erőszakból fogant gyerekek száma 2-4 ezer közé tehető. A mára már felnőtt gyermekek és szüleik azért harcolnak, hogy ismerjék el őket háborús áldozatként.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.