Sport

Kézi-vb: Ha továbbra is így tudunk játszani, nem lehet probléma

Két vesztes mérkőzés után nyert ismét a magyar női kézilabda-válogatott, amely Szenegált győzte le 30-20-ra. A győzelemmel és Románia Montenegró elleni vereségével eldőlt, hogy a két csapat egymás elleni, pénteki mérkőzésén egy döntetlen is elég nekünk a középdöntőbe jutáshoz.

A kötelező győzelem megvan, jöhet a románok elleni ki-ki meccs a kézivébén
Megvan a második győzelem is a Japánban zajló világbajnokságon.

A szövetségi kapitány, Kim Rasmussen szerint koncentrált, jó játékot hozott az első félidő és a támadóknak is ment a játék.

„Minden játékos hozzátett ehhez a győzelemhez. Forgattam a csapatot, hogy mindenki tudjon egy kis önbizalmat szerezni, de egyáltalán nem volt egy könnyű meccs. Kilenc méterről sok gólt tudtunk lőni, nagyon fontosak ezek a távoli gólok szerzése, de azért az is igaz, hogy nehéz volt Szenegál ellen játszani, jó védekezésük volt” – idézi a szövetség honlapja a kapitányt.

A legtöbb gólt Kovács Anna dobta a magyar csapatból, hatszor is eredményes volt.

Sok mindent változtattunk most a játékunkon, nagyobb lendületet tudtunk szerezni, megtaláltuk azt a ritmust és azt a távolságot, amit az egész vb alatt kerestünk. Ha a további meccseken is így tudunk játszani, akkor nem lehet probléma

– vélekedett Kovács, aki abban bízik, hogy most mindenki merített egy kis önbizalmat ebből a játékból, hogy majd nekimenjenek a románoknak és nyerjenek.

A kapus Triffa Ágnes közölte, próbált mindent megtenni és élvezni a játékot, mivel az előző meccsen nem játszott, a spanyolok ellen pedig kevés időt töltött a pályán. „Kellemetlen ellenfél volt, de elég jól oldottuk meg a feladatot. A magyar-román teljesen más hőfokú mérkőzés szokott lenni, most ráadásul megkétszereződik a tét” – mondta a debreceni kapus,

aki az első félidőben ötven százalékos teljesítményt nyújtott, 16 lövésből nyolcat kivédett.

A világbajnokság győztese kijut a jövő nyári, tokiói olimpiára, a 2-7. helyezettek pedig selejtezőt játszhatnak márciusban.

Eredmény – női kézilabda világbajnokság, C csoport, 4. forduló

Magyarország-Szenegál 30-20 (17-9)

 

Magyarország: Triffa – Lukács 1, Tomori 3, Kovacsics 2, Tóvizi 2, Háfra 2, Schatzl 1, cserék: Vámos 1, Klujber 2, Kovács A. 6, Tóth G. 2, Faluvégi 2, Márton G. 5, Szabó L. 1, Kiss É., szövetségi kapitány: Kim Rasmussen

 

lövések/gólok: 57/30, illetve 45/20

gólok hétméteresből: 3/2, illetve 2/1

kiállítások: 4, illetve 8 perc

 

Az állás: 1. Spanyolország 8 pont (132-77), 2. Montenegró 8 (111-96), 3. Magyarország 4 (118-89), 4. Románia 4 (93-102), 5. Szenegál 0 (89-117), 6. Kazahsztán 0 (72-134)

Kiemelt kép: MTI/Kovács Tamás

Ajánlott videó

Olvasói sztorik