Sport

„Ez valami szörnyű egy játék” – kritikus a kapitánnyal a korábbi válogatott játékos

Ferling Bernadett, világbajnoki ezüst- és bronzérmes, Európa-bajnoki harmadik játékos volt az M4 Sport egyik szakértője a Magyarország – Szenegál mérkőzés alatt, amelyet 30-20-ra nyert meg a magyar női kézilabda-válogatott. A találkozó során Kim Rasmussen szövetségi kapitány elég sűrűn forgatta a csapatot, ez pedig nem igazán nyerte el a Dunaújvárossal 1999-ben Bajnokok Ligáját nyert Ferling tetszését.

 Ez valami szörnyű egy játék. Volt játékosként lassan kezdem kikérni magamnak ezt a dolgot, mert nem lehet így kézilabdázni

mondta a korábbi irányító-átlövő, aki szerint az lenne a fontos, hogy legyen sor, aki élvezi a bizalmat, aki akkor is fent van a pályán, ha jót vagy rosszat csinál. „A játékosok gondolom majd mondják neki, hogy egy pici stabilitást adjon a csapatnak” – tette hozzá.

A magyar válogatott négy mérkőzés után két-két győzelemmel és vereséggel áll, a középdöntőbe jutásról a pénteki, Románia elleni mérkőzés dönt majd. A mieinknek elég a döntetlen is, ugyanis jobb a gólkülönbségünk mint a riválisé.

Eredmény – női kézilabda világbajnokság, C csoport, 4. forduló

Magyarország-Szenegál 30-20 (17-9)

 

Magyarország: Triffa – Lukács 1, Tomori 3, Kovacsics 2, Tóvizi 2, Háfra 2, Schatzl 1, cserék: Vámos 1, Klujber 2, Kovács A. 6, Tóth G. 2, Faluvégi 2, Márton G. 5, Szabó L. 1, Kiss É., szövetségi kapitány: Kim Rasmussen

 

lövések/gólok: 57/30, illetve 45/20

gólok hétméteresből: 3/2, illetve 2/1

kiállítások: 4, illetve 8 perc

 

Az állás: 1. Spanyolország 8 pont (132-77), 2. Montenegró 8 (111-96), 3. Magyarország 4 (118-89), 4. Románia 4 (93-102), 5. Szenegál 0 (89-117), 6. Kazahsztán 0 (72-134)

Kiemelt kép: MTI/EPA/Filip Singer

Ajánlott videó

Olvasói sztorik