Sport

Megvalósul Angola rémálma a női kézilabdavébén

Miközben az európai válogatottak többsége másfél-két hetes akklimatizációval számolt a november 30-án kezdődő női kézilabda-világbajnokság előtt, Angola csapata a nyitó mérkőzés előtt kevesebb, mint egy nappal érkezik meg Japánba.

Az afrikai ország súlyos pénzügyi válságban van, a kormány költségvetési előrejelzése szerint várhatóan 15 százalék lesz az infláció, így a kontinens legjobbja csak annyi időt tölthet a Távol-Keleten, amennyi létszükséglet.

Volt tervünk arra, hogy hol készülünk a vb előtt, hét-tíz napunk lett volna az akklimatizációra, de egyszerűen nem engedhetjük meg magunknak

„Nem optimális, de ez van, így kell felkészülnünk a lehető legjobban. Tisztában vagyunk azzal, hogy a hosszú út és az időeltolódás befolyással lesz a teljesítményünkre” – nyilatkozta Angola dán szövetségi kapitánya, Morten Soubak.

A dán szakember évekig a brazilokat irányította, 2013-ban az ő vezetésével nyert vb-aranyat a dél-amerikai együttes.

Angola 40 órás utazás után – beleszámítva egy tizenegy órás frankfurti várakozást és átszállást – közép-európai idő szerint pénteken érkezik meg, és szombat délelőtt már pályára is lép Szerbia ellen.

Az A csoportban még Norvégia, Hollandia, Szlovénia és Kuba lesz az ellenfél.

Kiemelt fotó: Twitter

Ajánlott videó

Olvasói sztorik