Sport

Rémálomszerű kezdés után lett főtáblás a tatabányai kézicsapat

A Tatabánya az előző idényhez hasonlóan ezúttal is bejutott a csoportkörbe a férfi kézilabda EHF Kupában, miután a selejtező harmadik fordulójában 53-51-es összesítéssel elbúcsúztatta az ukrán ZTR Zaporizzsja csapatát, írta az MTI. A magyar csapat 27-26-ra elveszítette idegenben a szombati visszavágót, ezzel együtt a főtáblára került.

A Tatabánya, amely 27-24-re nyerte meg a párharc első mérkőzését, elég rosszul kezdte a visszavágót, ugyanis a hatodik percben az otthon játszó ukránok már 5-0-ra vezettek. Az orosz Vitalij Komogorov vezérletével egyenlített a magyar együttes, egy 6-0-s széria végén pedig már négy góllal vezetett a szünet előtt.

A Tatabánya 19 perc alatt csupán két gólt kapott, és a szünetben öt találat volt az előnye összesítésben.

A második félidő is fordulatosan, hullámzóan alakult, a ZTR Zaporizzsja egy 5-1-es periódussal fordított, majd a vendégek 6-2-es sorozata következett, ismét Komogorov irányításával. Az 55. percben 26-22-re vezetett a Tatabánya, és bár a meccs utolsó öt gólját a hazaiak szerezték, a továbbjutás kiharcolására már nem volt esélyük. A mezőny legeredményesebb játékosa Vitalij Komogorov volt kilenc góllal.

A Balatonfüred háromgólos előnyből szúrta el

A Balatonfüred 29-21-re kikapott a spanyol Ademar León otthonában, így nem jutott a csoportkörbe. A magyar csapat 30-27-re nyerte meg a párharc első mérkőzését, de a visszavágón Csoknyai István vezetőedzőnek már a 13. percben időt kellett kérnie, mert csapata csupán egy gólt dobott (4-1). Egy ideig a folytatásban is a hazaiak irányították a játékot, majd a huszadik perctől a szünetig felváltva estek a gólok. Az Ademar León a horvát Tin Lucin vezérletével magabiztosan őrizte előnyét, amit a szünet után tovább növelt (20-13).

A horvát Petar Topic góljaival egyszer még felzárkózott a Füred, de a spanyolok egy 5-1-es sorozattal eldöntötték a továbbjutást, és végig vezetve, magabiztosan nyertek. A mezőny legeredményesebb játékosa a két horvát légiós, Tin Lucin és Petar Topic volt egyaránt nyolc találattal.

A Csurgónak sem sikerült

A Csurgó 29-20-ra kikapott a francia Nimes Gard vendégeként, így szintén nem jutott a csoportkörbe. A magyar csapat 28-25-re megnyerte a párharc első mérkőzését, de a visszavágót elsöprő lendülettel kezdte a Nimes, és a Komló korábbi játékosa, az egyiptomi Mohamed Hiszam Szanad vezérletével a 11. percben már nyolc góllal vezetett. A hazaiak remekül védekeztek, ezért a somogyiak csupán hét gólt szereztek az első félidőben. Még több mint tíz perc volt hátra a szünetig, amikor tíztalálatos különbség alakult ki a csapatok között, amit a sokkal pontosabban célzó franciák megőriztek a játékrész végéig.

A második felvonás is egyoldalú játékot hozott, egészen a 47. percig, amikor a Nimes már 14 góllal vezetett. Ezután a vendégek a fehérorosz Aleh Asztrasapkin vezérletével 6-0-s sorozattal kozmetikázták az eredményt, de a súlyos vereséget és a kiesést nem kerülhették el. Asztrasapkin végül hét góllal zárt, ahogyan a hazaiaknál Mohamed Hiszam Szanad és Elohim Prandi.

A 16 csapatos csoportkör sorsolását csütörtökön, 11 órától rendezik Bécsben.

Férfi EHF Kupa, selejtező, 3. forduló, visszavágó

ZTR Zaporizzsja (ukrán)-Grundfos Tatabánya KC 27-26 (10-12)
Továbbjutott: a Tatabánya 53-51-es összesítéssel.

 

Abanca Ademar León (spanyol)-Balatonfüredi KSE 29-21 (14-9)
Továbbjutott: az Ademar León 56-51-es összesítéssel.

 

USAM Nimes Gard (francia)-Csurgói KK 29-20 (17-7)
Továbbjutott: a Nimes 54-48-as összesítéssel.

Nyitókép: MTI/EPA/Johnny Pedersen

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.