Sport

Az első lövésből gólt kapott, de kiütötte az oroszokat a pólóválogatott

Sima győzelemmel kezdte szereplését a magyar férfi vízilabda-válogatott a világligában, amely a Komjádi Uszodában 14-6-ra verte az orosz csapatot. A találkozó előtt gyászszünettel emlékeztek Szívós István olimpiai bajnokra, aki vasárnap, 71 évesen hunyt el.

Meghalt Szívós István, olimpiai, világ- és Európa-bajnok vízilabdázó
1991 és 1998 között ügyvezető elnökként is szolgálta az FTC-t.

Az MTI tudósítása szerint az oroszok az első lövésükből gólt szereztek, de a túloldalon Erdélyi Balázs emberelőnyből azonnal válaszolt. Bár az oroszok még egyszer előnybe kerültek, az első negyedet 4-3-ra nyerte meg a magyar válogatott, a 2017-es világbajnoki döntő óta először válogatott Hosnyánszky Norbert is betalált.

A második negyedben gyakorlatilag eldőlt a mérkőzés, 6-0-ra nyerte meg ezt a szakaszt Märcz Tamás csapata.

Az oroszok egészen a harmadik játékrész utolsó két percéig gólképtelenek voltak, addigra pedig már rég elúszott számukra a mérkőzés. A negyedik negyedben nem erőltették túl magukat a játékosok, így lett 14-6 a vége.

A négy európai selejtezőcsoport győztese a másodikokkal csap majd össze a negyeddöntőben, a B jelű négyesben szereplő magyarok továbbjutásuk esetén az A csoportból Görögország, Olaszország és Georgia közül kapnak ellenfelet. A március 17-i, egymeccses negyeddöntők győztesei jutnak a június 23. és 28. között sorra kerülő szuperdöntőbe. Ennek a mezőnyéhez további négy válogatott csatlakozik az interkontinentális selejtezőtornáról, melyet az Egyesült Államokban rendeznek április 28. és május 3. között.

Eredmény – világliga

Magyarország-Oroszország 14-6 (4-3, 6-0, 2-2, 2-1)
a magyar csapat gólszerzői: Erdélyi 3, Hosnyánszky, Vámos, Jansik Sz., Kovács G., Nagy Á. 2-2, Manhercz 1

Kiemelt kép: MTI/Krizsán Csaba

Ajánlott videó

Olvasói sztorik