Sport lineup

Lejátszották a pályáról az NFL eddig veretlen bajnokát

Nyolc győzelem után kikapott az NFL címvédője, a New England Patriots, amelyet 37-20-ra vert meg a Baltimore Ravens, ami azt jelenti, hogy már csak a San Francisco 49ers veretlen a ligában.

A Baltimore győzelmében az irányító Lamar Jackson játszotta a főszerepet, aki két touchdownt futott, és volt egy TD-passza is. Összesen 224 yardig jutott, ebből 163-at passzolt és 61-et futott.

A Ravens támadósora négy TD-t hozott össze, pedig a New England védelme elképesztően jól teljesített eddig az idényben, és az ellenfeleknek a korábbi nyolc meccsen összesen négy touchdownt engedélyezett. A 37 pont is meglehetősen váratlan, 14-nél többet eddig ebben a szezonban nem tudtak csinálni a Pats ellenfelei.

A Baltimore 6 győzelemmel és 2 vereséggel áll, utoljára a 2012-es idényben rajtolt ilyen mutatóval, amikor Super Bowlt nyert, és az AFC főcsoportdöntőjében éppen a New Englandet verte meg, az volt a csapat utolsó sikere Tom Bradyék ellen.

Amíg a New England első vereségét szenvedte el, addig a Miami Dolphins első győzelmét aratta, miután 26-18-ra legyőzte a hozzá hasonlóan pocsék idényt mutató, és 1,7-es mérleggel rendelkező New York Jetset.

A New England vereségéhez hasonlóan nagy meglepetést keltett a Green Bay zakója is, a Los Angeles Chargers védelme féken tartotta Aaron Rodgerset és a Packers támadósorát, amely mindössze 11 pontra volt képes.

Eredmények, NFL, 9. játékhét:

Baltimore Ravens – New England Patriots 37-20
Los Angeles Chargers – Green Bay Packers 26-11
Oakland Raiders – Detroit Lions 31-24
Seattle Seahawks -Tampa Bay Buccaneers 40-34 – hosszabbítás után
Denver Broncos – Cleveland Browns 24-19
Pittsburgh Steelers – Indianapolis Colts 26-24
Buffalo Bills – Washington Redskins 24-9
Kansas City Chiefs – Minnesota Vikings 26-23
Miami Dolphins – New York Jets 26-18
Philadelphia Eagles – Chicago Bears 22-14
Carolina Panthers – Tennessee Titans 30-20
Jacksonville Jaguars – Houston Texans 3-26

 

csütörtökön játszották:
Arizona Cardinals – San Francisco 49ers 25-28

 

hétfőn játsszák:
New York Giants – Dallas Cowboys

 

Kiemelt kép: Will Newton / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik