Sport

Ilyen fiatal edző még nem dolgozott a Bundesligában

A német Bundesligában nem szokatlan, hogy egy fiatal edző veszi át egy élvonalbeli csapat vezetését. Így volt ez 2016-ban a Hoffenheim futballcsapatánál, ahol az akkor mindössze 29 éves Julian Nagelsmann kapott bizalmat.

A férfi kézilabda-bajnokságban ez is sikerül felülmúlni: a Füchse Berlinben ugyanis elég markáns generációváltás történik majd jövő nyáron. A csapatot jelenleg a 63 éves Velimir Petkovic irányítja, aki két göppingeni kupasiker után tavaly a berlinieket is EHF-kupa-elsőséghez segítette.

Az utód akár az unokája is lehetne, 2020 nyarán ugyanis a jelenleg mindössze 25 éves Jaron Siewert váltja a kispadon. Az irányító a fővárosi csapat játékosa volt, első felnőtt mérkőzését 2013 februárjában éppen a Szeged ellen vívta, de aztán egy súlyos sérülés miatt vissza kellett vonulnia, és az edzői pálya felé fordult.

2015 novemberéről az U15-ös válogatott szakmai munkájáért felelt, 2017-ben pedig átvette a TUSEM Essen irányítását. Csapata jelenleg a német másodosztály élén áll, de ha feljut, ha nem, Siewert a legjobbak között folytatja.

Siewert személyében egy fiatal, motivált, innovatív edzőt kapunk. Elkötelezettsége és szakmai tudása meggyőzött arról, hogy az elkövetkező években ő lesz a megfelelő választás a Füchse Berlin számára

– nyilatkozta Stefan Ketzschmar, a Füchse Berlin sportigazgatója.

Kiemelt fotó: tusemessen.de

Ajánlott videó

Olvasói sztorik