Sport

Végre megvan az ATP új elnöke, a világelső már meg is dicsérte

A férfi teniszezők versenyeit szervező ATP végre megtalálta elnökét, miután Chris Kermode-ot az ATP Játékostanácsa és Bizottsága sem választotta meg újra.

A tenisz bukhatja a legnagyobbat a játékosok belháborújában
Botrányoktól és kétes indíttatású szavazásoktól hangos a sajtó, óriási perpatvarra van kilátás az ATP Játékostanácsa és igazgatósága között.

A rendkívül hosszúra nyúlt marakodás után péntekre végre megtalálta új vezetőjét a szervezet: az egykori profi játékos, Andrea Gaudenzit nevezték ki, a 46 éves olasz szakember megbízatása januártól négy évre szól.

Az ATP nagyon sok szempontból központi szerepet játszott az életemben, nagy megtiszteltetés, hogy megkaptam ezt a lehetőséget. Nem kérdéses, hogy a férfi profi tenisz története egyik legizgalmasabb időszakát éli, én pedig nagyon várom, hogy lássam a körverseny jövőbeli új irányait, amelyek a sportág globális sikerére és népszerűségére építenek

– mondta az új ATP-elnök a döntést követően.

A játékosok tanácsának elnöke, a világelső Novak Djokovic üdvözölte a kinevezést.

„Korábbi játékosként tudja, hogy mire van szükségünk, visszavonulása után pedig az üzleti életben is sikeres volt. Minden képessége megvan ahhoz, hogy a körverseny vezetésében is sikeres legyen. Várom a játékosok és a sportág érdekében végzett közös munkát.”

Gaudenzit, aki eddig a szervezet médiabizottságában tevékenykedett és nagy szerepet vállalt a közvetítések átszervezésében, egyhangúlag választotta elnökké az ATP igazgatótanácsa.

Kiemelt kép: VICTOR ROJAS / AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik