Sport

Michelisz nélkül vág neki a magyar csapat az első autósport-olimpiának

Hat versenyző alkotja a magyar válogatottat, amely részt vesz november elején a Vallelunga versenypályán az első autósport-olimpián, a Motorsport Gamesen. A legnagyobb meglepetés, hogy a hat versenyző közé nem került be a túraautó-világbajnokság (WTCR) legjobbjai közé tartozó Michelisz Norbert.

Oláh Gyárfás, a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség elnöke elmondta, a hazai szövetség pályázat útján választotta ki azokat a versenyzőket, akik az első Motorsport Gamesen képviselhetik Magyarországot. Ez alapján a magyar csapatot

  • a kétszeres kamionos Európa-bajnok Kiss Norbert (túraautó),
  • az egyaránt 14 éves Kiss Dorka és Németh Bálint (gokart szlalom),
  • a 2018-ban magyar bajnok szimulátoros Báder Benjámin (szimulátor),
  • Szántó Zoltán (driftelés),
  • és a német F4-bajnokságban induló Tóth László alkotja majd (Forma-4).

A nemzetközi szövetség (FIA) a nyári és téli olimpiák mintájára hozta létre az eseményt, amelyen a pilótákból álló válogatottak mérik össze tudásukat, és amelyet a tervek szerint évente egyszer, mindig más helyszínen rendeznek majd meg.

A tervezett program szerint az első autósport-olimpia nyitóünnepsége október 31-én, Rómában lesz. A szabadedzéseket, az időmérő edzéseket és a futamokat november 1-3-án rendezik meg minden kategóriában, majd záróünnepséggel ér véget az esemény.

Kiemelt kép: 24.hu/Fülöp Dániel Mátyás

Ajánlott videó

Olvasói sztorik