Sport

Német bajnok a motoros Kovács Bálint

Kovács Bálint, a H-Moto Team 18 éves versenyzője megnyerte a német gyorsaságimotoros-bajnokság (IDM) Suzuki Cup kategóriájának idei szezonját, miután a Hockenheimben rendezett idényzáró hétvégén egy futamot megnyert, a másik versenyen pedig második lett. Az MTI cikke szerint a magyar versenyző 208 ponttal lett bajnok az ezer köbcentiméteres motorokat felvonultató, 19 fős nemzetközi mezőnyben, míg legnagyobb riválisa, a német Danny Märtz 198 ponttal zárt a második helyen.

Kovács az első öt hétvége után a hatodikon is megszerezte a pole pozíciót, így a szombati és a vasárnapi futamon is ő rajtolhatott az első kockából. Az első versenyen másodikként intették le, míg vasárnap délelőtt magabiztosan aratott rajt-cél győzelmet, amellyel az övé lett a bajnoki cím.

18 éves motoros az idei 11 futamból hatot megnyert, emellett további három alkalommal volt dobogós, egyszer 10. volt, egy versenyt pedig nem tudott befejezni.

„Pénteken még motorhibával küzdöttünk, de szombat reggelre ezt ki tudtuk javítani, így az időmérőn már nem volt gondom, az első futamon pedig úgy ítéltem meg, hogy az összetett szempontjából jobb a biztos pontszerzés, ezért nem kockáztattam, és bejöttem másodiknak” – mondta az MTI-nek Kovács, aki hozzátette, a tavalyi balszerencsés éve miatt nagyon örül a bajnoki győzelemnek.

Kelemen Krisztián, a H-Moto Team csapatfőnöke azt mondta, vasárnap minden hazai motoros tiszteletére szólt a magyar himnusz Hockenheimben.

„Bálint most bebizonyította, hogy kifogástalan teljesítménnyel képes komolyabb feladatok megoldására, nekem pedig nincs más dolgom, mint segíteni őt, hogy a következő szinten is kiemelkedően tudjon teljesíteni” – tett hozzá Kelemen Krisztián.

Kiemelt kép: H-Moto Team/Ahmed Feisal

Ajánlott videó

Olvasói sztorik