Sport

Hatalmas baleset az Orosz Nagydíjon, ketten is kórházba kerültek

A Forma-1-esek előtt az F2 mezőnye ment ki a szocsi pályára az Orosz Nagydíjon, a vasárnapi futamnál pedig volt egy óriási baleset már az első körben. Nyikita Mazepin indult az élről, ám az egyik kanyart szélesre vette, ezután pedig szabálytalanul akart visszatérni a pályára, így Jack Aitken tehetetlen volt, és nekiment.

Mazepin autója ezután a pálya közepe felé tartott, pont Nobuharu Matsushita elé, aki már nem tudta elkerülni az ütközést.

A két versenyző a gumifalba csapódott versenygépével, a futamot pedig piros zászlóval félbeszakították. Mazepint és Matsushitát is kórházba szállították, de az előzetes orvosi vizsgálatok alapján megúszták törések és komoly sérülés nélkül.

A lerövidített futamot Luca Ghiotto nyerte.

A baleset:

Több kameraállásból:

Szűk egy hónapja halálos baleset történt a Forma-2-ben, Anthoine Hubert vesztette életét a Belga Nagydíjon, a vele ütköző Juan Manuel Correa pedig hetekig mesterséges kómában volt, amelyből felébresztették már. Az amerikaira legalább egy komoly műtét vár még, az is felmerült, hogy amputálni kell a lábát – ezt próbálják most elkerülni.

Belehalt sérüléseibe a Forma-2-es bukás egyik pilótája
Három pilótát szállítottak kórházba a szörnyű baleset után, egyikükön már nem tudtak segíteni.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik