Sport

Ha ez így folytatódik, lesz magyar csapat a BL-főtáblán

A Falco KC Szombathely hazai pályán hat ponttal legyőzte a lett Ventspils együttesét a kosárlabda Bajnokok Ligája-selejtező második fordulójának első mérkőzésén. A párharc visszavágóját vasárnap, közép-európai idő szerint 18 órától rendezik Lettországban.

A győztes a 32 csapatos BL-főtáblán, a vesztes pedig az Európa Kupában folytathatja.

Az MTI tudósítása szerint a kiegyenlített első negyed után a második szakaszban egyértelműen a szombathelyi csapat volt a jobb, mely a harmadik játékrész elején már 15 ponttal is vezetett, az utolsó 10 percet pedig 12 pontos előnyről kezdte.

A Falco a hajrára kissé elfáradt, pontatlanná vált a játéka, a vendégek pedig faragtak a hátrányból. A meccs utolsó két kosara is a Ventspilsé volt, így a Falco minimálisnak mondható előnnyel utazhat a visszavágóra.

Eredmény – BL-selejtező, 2. forduló, 1. mérkőzés

Falco-Vulcano Energia KC Szombathely – BK Ventspils (lett) 75-69 (16-15, 23-15, 18-15, 18-24)

A magyar csapat legjobb dobói: Perl 22, Reddic 17, Hooker 13, Benke 10

Kiemelt kép: MTI/Varga György

Ajánlott videó

Olvasói sztorik