Sport

Ez minden idők legmegdöbbentőbb rekorddöntése lehetett volna

Eliud Kipchoge nem kisebb dologra vállalkozott, mint hogy a történelem során elsőként fussa le két órán belül a maratoni távot. A kenyai klasszis ezt sík terepen próbálja majd meg október 12-én, igaz, olyan segítséggel, amelyek tiltottak lennének versenykörülmények között.

Kipchoge rekordkísérlete majdnem feleslegessé vált, ugyanis egy szinte ismeretlen futó féltávnál még olyan időeredményt produkált, ami alapján benne volt a csúcsdöntős. A szintén kenyai Anthony Karinga Maina egy spanyolországi versenyen vett részt a napokban,

a táv első felét pedig 59 perc 30 másodperc alatt teljesítette.

A folytatásban aztán visszaesett a teljesítménye, végül 2:09:38 alatt ért célba – igaz, még így is javított 13 percet az egyéni legjobbjában.

Féltávnál:

Anthony Karina Maina ezt a teljesítményt a világ leggyorsabb maratonjának nevezett eseményen produkálta, amelynek különlegessége, hogy lefelé futnak a versenyzők, ugyanis a táv során 1938 méternyi szintkülönbséget teljesítenek. El lehet képzelni, a végére mennyire bedurranhat a futók négyfejű combizma. Itt egy videó a pályáról:

Ajánlott videó

Olvasói sztorik