Sport

Fucsovics irtó fontos győzelemmel tért vissza a válogatottba

Fucsovics Márton két szettben legyőzte Ilja Marcsenkót szombaton a Magyarország-Ukrajna tenisz Davis Kupa-osztályozó második mérkőzésén, ezzel a párharc 1-1-re áll az első nap után, írja az MTI.

A budapesti Sport11 központban kialakított stadionban a világranglistán 371. ellenfél már az első gémben elvette a magyar éljátékos adogatását. A két teniszező eddigi négy összecsapását megnyerő ukrán ezt követően igencsak visszaesett, a remek tenyeresekkel irányító Fucsovicsnak labdája volt az 5:1-hez is. Ekkor azonban kisebb hullámvölgy következett, Marcsenko 4:3-ra feljött, de ekkor ismét elvesztette a szerváját, majd az MTK játékosa magabiztosan kiszerválta a 45 perces szettet.

Az ATP-rangsorban 65. Fucsovics – aki tavaly februárban, a belgiumi nyolcaddöntőben szerepelt legutóbb nemzeti színekben – a második játszma elején három bréklabdát is elszalasztott. A negyedik gémben már sikerült elvennie Marcsenko szerváját, akinek nem sokkal később egy szünetben Andrij Medvegyev szövetségi kapitány jegelte a vállát. Fucsovics alig rontott a folytatásban, ismét brékelt, majd 5:2-nél kiszerválta a meccset, amely 1 óra 38 percig tartott.

Bele kellett jönnöm a játékba, lassú volt a pálya és a labda is, nem volt könnyű dolgom. A második szettben már próbáltam agresszívabban irányítani, örülök, hogy sikerült két szettben lezárni a meccset. Jó újra itthon, magyarok előtt játszani, holnap a páros mérkőzésen is elkel majd a biztatás.

Vasárnap 11 órakor a páros mérkőzéssel folytatódik az 1-1-re álló párharc, ugyanis a korábbi mérkőzésen Balázs Attila két szettben kikapott.

A DK-osztályozó győztese marad a világcsoportban, és februárban ismét selejtezőt vívhat a madridi döntőbe jutásért, míg a vesztes egy osztállyal lejjebb, az Euro-afrikai zóna I-es csoportjában kezdi meg a 2020-as évet.

Eredmények – DK-osztályozó

Magyarország-Ukrajna 1-1 – állás az első nap után

Fucsovics Márton-Ilja Marcsenko 6:3, 6:2

Balázs Attila-Szerhij Sztahovszkij 4:6, 3:6

Kiemelt kép: MTI/Koszticsák Szilárd

Ajánlott videó

Olvasói sztorik