Sport

Kovács Koko István segítségével menekülhet meg az olimpiai ökölvívás

Kovács István is tagja a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) ökölvívással foglalkozó munkacsoportjának, adta hírül az MTI. Az olimpiai, illetve amatőr és profi világbajnok bokszoló pénteken a közösségi oldalán számolt be arról, hogy a munkacsoport tagjaként részt vesz a Lausanne-ban zajló tanácskozáson. Elmondása szerint a NOB munkatársain kívül elismert nemzetközi szövetségek vezetői, illetve további szakemberek, egykori bajnokok, edzők, bírók és menedzserek alkotják a munkaközösséget.

A csoport feladata, hogy megoldást találjon a sportág problémáira, és lehetőséget biztosítson, hogy a legjobbak ott lehessenek a jövő nyári tokiói olimpián.

A munka roppant megtisztelő és testhez álló. Magyarországon eddig még nem volt lehetőségem építeni, külföldön már sokadszor. Gyönyörű 11 hónap előtt állunk

– írta Kovács István.

Az ökölvívók olimpiai kvalifikációs versenyeinek időpontjait és helyszíneit is a NOB munkacsoportja véglegesítette.

A munkaközösség létrehozására azután került sor, hogy NOB június végén megvonta a Nemzetközi Ökölvívó Szövetségtől (AIBA) a jogot, hogy megszervezze a tokiói olimpia boksztornáját. Az AIBA és a NOB vitája hosszú időre nyúlik vissza, a bokszszövetség ugyanis évek óta gazdasági és vezetési válsággal küzd.

Az ökölvívás 1904 óta olimpiai sportág – csak az 1912-es játékok műsorán nem szerepelt -, és az AIBA 203 tagországgal a világ harmadik legnagyobb sportszervezete.

Kiemelt kép: Marjai János / 24.hu

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.