Sport

A saját és a családja életét félti az iráni dzsúdós

Az iráni Saeid Mollaei aggódik, miután ellenmondott hazája sportvezetőinek. A 81 kilogrammos súlycsoportban versenyző cselgáncsozót otthonról felkérték, hogy lépjen vissza a tokiói világbajnokság küzdelmeitől, mert a levegőben lógott, hogy a döntőben összetalálkozhat az izraeli Sagi Mukival, márpedig az iráni sportolókat tiltják attól, hogy izraeliek ellen versenyezzenek, írja a BBC.

Az Iráni Olimpiai Bizottság elnöke már a harmadik fordulós mérkőzése előtt visszalépésre szólította fel Molleit, aki ezt megtagadta és egészen az elődöntőig menetelt, ott győzte le őt a belga Matthias Casse. Casse aztán a döntőben tényleg Mukival találkozott, az izraeli nyert. Mollei a bronzmérkőzésen is kikapott, így végül ötödikként zárt.

Még, ha az országom vezetői azt is mondták, hogy nyugodtan hazamehetek, aggódom. Félek, hogy mi történik a családommal és velem

– mondta a BBC-nek a jelenleg Németországban tartózkodó sportoló.

Bár az Iráni Olimpiai Bizottság az év elején megígérte, hogy engedi majd, hogy cselgáncsozói megmérkőzzenek az izraeliekkel, a fenti történet alapján ezt nem igazán sikerül betartaniuk. A nemzetközi cselgáncsszövetség (IJF) elnöke, Vizer Máriusz az AFP-nek nyilatkozva azt mondta, szeretnék, ha Mollei ott lenne a 2020-as olimpián és az sem kizárt, hogy Irántól függetlenül vehet majd részt a tokiói versenyen.

Nyitókép: Kiyoshi Ota/Getty Images

Ajánlott videó

Olvasói sztorik