Sport

Ötven éve halt meg a veretlen nehézsúlyú bokszvilágbajnok

Ötven éve, 1969. augusztus 31-én vesztette életét légi balesetben Rocky Marciano, az egyetlen veretlen nehézsúlyú ökölvívó világbajnok, a profi boksz egyik legnagyobb alakja.

Rocco Francis Marchegiano 1923. szeptember 1-jén született egy hatgyermekes olasz bevándorló családban. Eleinte nem a szorítóban jeleskedett, hanem a baseballpályán, amelyben nagy karrierálmokat szövögetett. Az ökölvívással a hadseregben ismerkedett meg, 1946-ban pedig megnyerte a sereg amatőr bajnokságát is.

Leszerelése után úgy döntött, hogy amatőrként folytatja a bokszolást, mert ekkor még hitt a baseballos pályafutásban is, ezért csak akkor köteleződött el a bunyózás iránt, amikor a Chicago Cubs csapata eltanácsolta. Változó amatőr eredménysor után 1948-ban profinak állt ekkorra kialakult sajátos stílusa is, amely az ellenfél kifárasztása, majd kiütése volt.

Mivel amatőrként volt olyan meccse, amelyet a bírók vettek el tőle, úgy döntött: tiszta helyzetet teremt, és mindenkit ki fog ütni.

Igazán 1951-ben robbant be, amikor egy országosan közvetített meccsen kiütötte az akkori nagyágyút, Joe Louist.

Egy évvel később már a világbajnoki címért bunyózott, melyet nem csak megnyert, hanem hatszor védte meg a címét, de ebből ötször kiütéssel. 1956 áprilisában bejelentette visszavonulását,

pályafutását hibátlan, 49-0-s mérleggel zárta, 43 alkalommal kiütéssel diadalmaskodott.

1969. augusztus 31-én, egy nappal 46. születésnapja előtt egy családi összejövetelre indult Des Moinesbe, ám a kisgép üzemanyaga nem bizonyult elegendőnek. Már sötétedett, a repülőt pedig tapasztalatlan pilóta irányította, a kényszerleszállás pedig a viharos körülmények miatt végzetesnek bizonyult: az ereszkedő gép egy fának ütközött, Marciano és vele utazó három barátja belehalt a balesetbe.

Szülővárosában, Brockstonban szobrot emeltek neki, életéről pedig filmadaptáció is készült Rocky Marciano címen.

Kiemelt kép: Stanley Weston/Getty Images

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik