Sport

Látni kell, ahogy a holland röpis lányok melegítenek

Csalódottan hagyták el Olaszországot a holland női röplabda-válogatott tagjai augusztus elején, két győztes mérkőzés után ugyanis simán kikaptak a házigazda olaszoktól, így még nem sikerült kiharcolniuk az olimpiai kvalifikációt. Bár a hollandokat érthetően elsősorban ez foglalkoztatja, készült egy videó arról, milyen bemelegítést is tart az erőnléti edző, Rett Larson, és hát nem csoda, ha ettől hangulatba szoktak jönni a játékosok.

A holland válogatott most egyébként itt van Budapesten, az Európa-bajnokságon egy csoportba kerültünk. Az Eb-ről nem lehet kvalifikálni az olimpiára, hanem majd 2019 januárjában lesz még európai selejtezőtorna, ott lesz esély.

A magyar és a holland válogatott épp egymás ellen zárja a csoportkört és nekünk lesz fontosabb az összecsapás: ahhoz, hogy továbbjussunk a csoportból a nyolcaddöntőbe, 3-0-ra vagy 3-1-re le kell győznie az előző két Eb-n ezüstérmes, a mostani tornán eddig szettet sem veszítő Hollandiát, az azerieknek pedig ugyanilyen arányban kell megverniük a román válogatottat.

Eredmények – női röplabda Eb, csoportkör

Magyarország-Horvátország 0-3 (-20, -23, -33)
Azerbajdzsán-Észtország 3-2 (20, -18, 22, -22, 11)

 

Az állás: 1. (és továbbjutott) Hollandia 4 győzelem/0 vereség, 2. (és továbbjutott) Horvátország 3/2 (10 pont), 3. (és továbbjutott) Azerbajdzsán 3/1 (7), 4. Románia 2/2, 5. Magyarország 1/3, 6. Észtország 0/5

Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd

Ajánlott videó

Olvasói sztorik