Sport

Kis szerencsével meglepetést is okozhat a Honvéd vízilabdacsapata

Megfiatalított kerettel a bajnokságban és a Magyar Kupában is az első nyolcba szeretne kerülni a Bp. Honvéd férfi vízilabdacsapata. A kétszeres olimpiai bajnok vízilabdázó Gergely István, a klub ügyvezető elnöke a szezonnyitó sajtótájékoztatón azt mondta, hogy a tavaly megkezdett úton szeretnének tovább haladni.

Az idei bajnokságnak úgy vágunk neki, hogy egyetlen külföldi játékos sincs a keretben, inkább a tehetséges fiatalokra építünk

– hangsúlyozta Gergely. Hozzátette, megtartották a csapat két világbajnokát, a csapatkapitány Szivós Mártont és Decker Attilát, akik véleménye szerint kimagasló edzésmunkát végeznek. Beszélt arról is, hogy a háromszoros olimpiai bajnok Kiss Gergely abbahagyja az aktív pályafutását és a jövőben pályaedzőként folytatja a klubnál.

Ugyanakkor Kiss (ha ideje engedi) részt vesz a délelőtti edzéseken, hogy bármikor bevethető legyen, ha szükség lesz rá.

Kiss Gergely elbúcsúzik, de ha kell, visszatér
Hivatalosan az olimpiai döntő újrajátszásával köszön el a háromszoros olimpiai bajnok.

Az ügyvezető elnök úgy látja, hogy a klub nyújtotta biztos alapok jó hátteret biztosítanak a nyugodt munkához, a szakmai munka színvonalára pedig Merész András vezetőedző, Kiss Gergely, valamint Steinmetz Barnabás szakosztály-igazgató adja a garanciát.

Steinmetz szerint a Bp. Honvéd a hamarosan kezdődő Magyar Kupában szeretne csoportjában az élen végezni, hogy kiemeltként jusson be a legjobb nyolc közé. „Utána pedig már bármi megtörténhet” – fűzte hozzá.

A szakosztály-igazgató tájékoztatása szerint az ob I-ben legutóbb 7. helyen végzett együttes számára a bajnokságban is az első nyolcba kerül a cél.

Szeretnénk a tavalyinál még jobban megkeseríteni a nagy csapatok életét

– jelentette ki, majd azzal folytatta, örül annak, hogy a saját utánpótlásukból is sikerült néhány játékost beépíteni a felnőtt keretbe, így a csapatot maximálisan képesnek tartja a céljai elérésére.

A 16+1 fős keretben – ahol a plusz főt Kiss Gergely jelenti – három új igazolás van. Fejős Róbert, aki visszatért Debrecenből, a Kaposvárról érkezett Lukács Ábel és a Szentesről igazolt Tóth Gyula. Ezen kívül a csapat utánpótlásából az U17-es Eb-n harmadik Kevi Bendegúz kerül fel a felnőtt csapathoz.

A Honvéd új igazolásai (Fotó: honved.hu)

„Az átlagéletkort tekintve fiatalodtunk, de egyáltalán nem lettünk gyengébbek” – mondta Merész András, aki beszámolt arról is, hogy a másodedző az a Derekas Szilárd lesz, aki eddig a BVSC-nél, illetve az U15-ös válogatottnál dolgozott.

A sajtótájékoztató végén jutalmazták a klub korosztályos válogatottban sikeresen szerepelt utánpótláskorú játékosait, a már említett Kevi Bendegúzt, valamint az U15-ös Európa-bajnokságon aranyérmes Csite Lórándot.

Kiemelt fotó: honved.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik