Sport

Rasovszky Kristóf megnyerte a Világkupa összetett versenyét

Bár az idén először szorult le a dobogóról a Világkupa-sorozatban Rasovszky Kristóf, a 7. állomáson, Ohridban elért negyedik helyével gyakorlatilag bebiztosította összetettbeli elsőségét. Szintén negyedik lett Olasz Anna, aki ugyanebben a pozícióban áll az összetettben is, adta hírül a Magyar Úszó Szövetség.

A Világkupa-sorozat 7. állomásán elsősorban az összetettbeli sikerekre hajtók sorakoztak fel a rajthoz az észak-macedóniai Ohrid-tóban rendezett 10km-es viadalon, hiszen a szabályok szerint annak az eredményei számítanak a végső sorrendben, aki a 9-ből legalább 6 versenyen, köztük a szezonzáró kínai futamon részt vesz.

Igaz, akadtak olyanok is, akik az elnyerhető pénzdíj kedvéért szálltak vízbe – a férfiaknál pont egy ilyen induló, Kirill Ambroszimov bizonyult a legjobbnak (jutalma 3500 dollár), megelőzve a franciák hosszabb távokra specializálódott klasszisát, a 25km-en vb-aranyérmes Axel Reymondot, aki ugyanitt négy napja is nyert egy 5 órás viadalt (a FINA Ultramaraton-sorozatban). A bronzéremért nagy csata folyt Rasovszky Kristóf és az Matteo Furlan között, végül utóbbi 38 századdal előbb ért be, így az eddigi öt, dobogón zárt Világkupa-futam után világbajnokunknak ezúttal be kellett érnie a 4. hellyel.

Így sem lehetett boldogtalan, hiszen az összetettben addig hozzá közelebb állókat sikerült maga mögött tartania (a német Waschburgert és a holland Schoutent), így

matematikailag már megnyerte az összetett versenyt.

Hivatalosan akkor válik jogosulttá az azzal járó 50 ezer dollárra, ha elindul az idény utolsó viadalán, a kínai Chun’an-ban – remélhetőleg, ebben semmi sem fogja meggátolni szeptember 29-én.

Épp ezért Rasovszky felszabadultan értékelte a történteket:

Semmi okom a panaszra, hiszen az utolsó kínai versenyen már csak élvezni kell az úszást, ha utolsó helyen érek be, akkor is megnyerem az összetettet

– mondta Kristóf.

„Gyönyörű tiszta vízben versenyeztünk, remek időben, szebbet kívánni sem lehet nyíltvízi versenyre. Családiasabb volt a szokásosnál ez a futam, én pedig most messze vagyok a csúcsformától, a kanadai futamok óta visszavettünk, napi egyszer úsztam, akkor is mindössze 6-6.5 kilométereket. Itt most az volt a lényeg, hogy legyen egy dobogós vagy dobogóközeli hely, amivel bebiztosítom az első helyet.”

A nyáron 5km-en világbajnok úszó egyébként gyakorlatilag még nem volt szabadságon, 2-3 napok maradtak ki neki, egyébként folyamatosan edz – az idényzáró viadalt követően, október első felében lesz egy kéthetes kikapcsolódása.

Rasovszky Kristóf történelmi aranyat nyert a vizes vébén
A többiek nem bírták tartani a tempóját a hajrában. Székelyi Dániel hatodik lett.

A nőknél Olasz Anna szintén a negyedik helyen zárt – és ezzel megerősítette az összetettbeli negyedik helyét, ami 20 ezer dollárt érhet a végelszámolásnál. Itt jóval sűrűbb az élboly, a két olasz, Bruni és Bridi kőkemény csatát vív a brazil Cunhával. Olasz Anna dicséretesen tartotta a tempót mindhármójukkal, a futamot végül megnyerő braziltól csupán három másodperccel, míg a harmadik Briditől 47 századdal maradt le.

A sorozat tíz nap múlva Tajvanon folytatódik – mivel a két magyar versenyző eddig egyedül a setubali állomást hagyta ki, ezért Nantou-ban nem szükséges ott lenniük, majd a kínai zárófutamon vesznek részt; már csak azért is, mert szeptember 7-én csapattársuk, a vb-n 5km-en 6. helyen záró Székelyi Dániel esküvőjére hivatalosak mindketten.

Férfi 10km-es nyíltvízi úszó Világkupa, 7. állomás

Férfiak

1. Kirill Ambroszimov (orosz) 2:00:20.80, 2. Axel Reymond (francia) 2:00:20.96, 3. Matteo Furlan (olasz) 2:00:23.24, 4. Rasovszky Kristóf 2:00:23.62

Nők

1. Ana Marcela Cunha (brazil) 2:11:38.38, 2. Rachele Bruni (olasz) 2:11:39.94, 3. Ariana Bridi (olasz) 2:11:41.29, 4. Olasz Anna 2:11:41.76

 

Az összetett állása

Férfiak

1. Rasovszky Kristóf 4250, 2. Matteo Furlan 2210, 3. Andreas Waschburger (német) 2170, 4. Marcel Schouten (holland) 1984, 5. Dario Verani (olasz) 1880

Nők

1. Rachele Bruni 4450, 2. Ana-Marcela Cunha 3900, 3. Ariana Bridi 3800, 4. Olasz Anna 2424, .Caroline Jouisse (francia) 2300

 

Egy győzelemért 800 pont jár.

Nyitókép: Chung Sung-Jun/Getty Images

Ajánlott videó mutasd mind

Ilyen lehet Magyarország 2050-re

Elsorvad a vidék, az élővilág kiüresedik, sok őshonos fajunk eltűnik, a tájat kevés, és azonos fajokból álló, egysíkú élőhelyek fogják uralni.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.