Sport

„A lélegeztető-gép után egy évvel teljesítettem a legnehezebb átúszást”

Mányoki Attila hosszútávúszó sikeresen átúszta az Északi-csatornát és ezzel teljesítette az Ocean’s Seven sorozatot. A zalaegerszegi sportoló az észak-írországi Donaghadee-ból indulva hétfőn 12:11:20 óra úszás után ért partot a skóciai Portpatricknál, amellyel az összideje világrekordot döntött.

Magyar úszó döntött világrekordot az egyik legkeményebb versenyen
Mányoki Attila a 18. a világon, aki teljesíteni tudta a sorozatot.

A magyar hosszútávúszónak egészen mélyről kellett felküzdenie magát, 2018-ban ugyanis már próbálkozott ezzel a csatornával, de sok medúzacsípés miatt feladta a kísérletet, sőt a teste annyira lehűlt, hogy az intenzív osztályon is ápolták.

A kórházi ágytól és a lélegeztető-géptől idáig óriási kitartásra volt szükségem, hogy egy évvel később teljesítsem a legnehezebb átúszást az Északi-csatornán. Úgy gondolom, hogy ezzel az úszással nem a természetet győztem le, hanem a legmélyebb pontokat is megjáró önmagamat

– idézi az MTI Mányokit.

Az idei próbálkozása sem ideális körülmények között zajlott, a start idején óriási volt köd, utána nyugodt időszak következett ugyan a 13-14 Celsius fokos tengervízben, de az utolsó kilométereken erős lett a hullámzás, és ismét megjelentek az oroszlán medúzák, amik megcsípték őt.

A parttól két kilométerre pedig megfogott az áramlat. Ennyire erős és számomra szenvedős áramlattal még nem volt dolgom

– emlékezett vissza a magyar úszó.

Az extrém sportolónak már csak ez az egy helyszín hiányzott, hogy teljesítse a hét csatornaátúszásból álló Ocean’s Seven sorozatot, Mányoki végül 18. úszóként érte ezt el – ráadásul 64:33:05 órás összideje világrekord, amelyre okkal büszke Mányoki Attila.

Kiemelt kép: manyokiattila.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik