Sport

Szegeden kezdődik a kajak-kenusok hajtóvadászata az olimpiai kvótákért

A magyar kajak-kenusok szövetségi kapitánya, Hüttner Csaba egyértelmű célt tűzött ki a 2020-as tokiói olimpiára: a megszerezhető maximumot, vagyis 18 kvótát bezsebelni.

Ehhez éppen Magyarországon, a szegedi világbajnokságon lehet a legtöbbet tenni, ugyanis az indulási jogok 70 százalékát itt osztják ki.

Szeged 1998, 2006 és 2011 után negyedszer lesz vb-házigazda, ezúttal a felújított Nemzeti Kajak-kenu és Evezős Olimpiai Központban. Nem csak a helyszín, az olimpiai program is átalakult és bár maradt a 12 szám, az eloszlása úgy változott, hogy ugyanannyi nő indulhat, mint férfi.

A férfiaknál a három kenus számból kettő, az öt kajakosból pedig négy lett, míg a nők az eddigi négy helyett hat versenyben szállhatnak vízre az érmekért, miután Tokióban két számmal debütál a női kenu. Fontos változás még, hogy egyesben és párosban a korábbi egy helyett két egység is képviselhet egy országot az olimpiai versenyben.

A világbajnokság után a 2020-as kontinenstornán, így számunkra a racicei Európa-bajnokságon és a jövő évi duisburgi világkupán lehet még további kvótákat szerezni. Az indulási jog hajót és nemzetet illet, nem pedig versenyzőt, vagyis elképzelhető, hogy nem az indul el egy adott olimpiai versenyben, aki a kvótát kiharcolta.

Kvalifikációs helyek számonként

szám          hajó/fő     vb     Európa    vk   további regionális versenyek

férfi K-1 200 m        12/12       5      2        1           4
K-1 1000 m       13/13       5      2        1           4
K-2 1000 m       10/20      12      2        –           6
K-4 500 m        10/40      40      –        –           –
férfi C-1 1000 m       12/12       5      1        1           4
C-2 1000 m       13/26      16      4        –           6
női   K-1 200 m        12/12       5      2        1           4
K-1 500 m        13/13       5      2        1           4
K-2 500 m        10/20      12      2        –           6
K-4 500 m        10/40      40      –        –           –
női   C-1 200 m        12/12       5      1        1           4
C-2 500 m        13/26      16      4        –           6
Férfi K-1 és C-1 1000 méteren, valamint női K-1 500 és C-1 200 méteren egy hely a házigazdáké.

Kvalifikációs versenyek:
2019. augusztus 21-25.: Szeged – világbajnokság
2019. augusztus 26-31.: Rabat – afrikai kontinentális kvalifikációs verseny
2020. február 14-16.: Penrith – óceániai kontinentális kvalifikációs verseny
2020. március 26-29.: Pattaya – ázsiai kontinentális kvalifikációs verseny
2020. május 6-7.: Racice – európai kontinentális kvalifikációs verseny
2020. május 7-10.: Curauma – pán-amerikai kontinentális kvalifikációs verseny
2020. május 23-25.: Duisburg – világkupaverseny
A tokiói olimpia gyorsasági kajak-kenu versenyeit 2020. augusztus 3. és 8. között rendezik majd.

Kiemelt képen a Nemzeti Kajak-kenu és Evezős Olimpiai Központ. Fotó: MTI/Rosta Tibor

Ajánlott videó

Olvasói sztorik