Sport

Hiába csökkentették az eltiltását, lemarad az olimpiáról

A nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) négyről két évre csökkentette a doppingvétség miatt eltiltott Koga Junya világbajnok japán úszó büntetését.

A 2009-ben 100 méter háton vb-aranyérmes versenyző – aki 50-en ugyanabban az évben és 2017-ben, Budapesten második lett – mintájában tavaly márciusban izomnövelő anabolikus szteroidok nyomaira bukkantak korábban, ő azonban hangsúlyozta, hogy soha sem vett be szándékosan tiltott szert.

A CAS vizsgálata szerint a 32 éves Koga táplálékkiegészítője szennyezett volt, ezért eltiltását megfelezték, amit azt jelenti, hogy jövőre visszatérhet.

A büntetés azonban 2020. május 14-én jár le, az olimpiai válogatókat azonban áprilisban rendezik Japánban.

Kiemelt kép: Christophe Simon/AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik