Sport

Meghalt Bóta Enikő

Hosszan tartó betegség után kedden, 51 éves korában elhunyt Valicsné Bóta Enikő, 129-szeres válogatott röplabdázó.

A hírről klubja, a Pénzügyőr SE honlapja számolt be csütörtökön.
Bóta 1984 és 1995 között volt tagja a magyar válogatottnak, mellyel 1985-ben Európa-bajnoki kilencedik lett.

Játékosként hétszer nyert magyar bajnoki címet és Magyar Kupát is, 1988-ban őt választották meg az év legjobb női röplabdázójának. Strandröplabdában háromszor nyert bajnoki aranyérmet, 2017 óta dolgozott a Pénzügyőr utánpótlás-csapatainál, illetve strandröplabda párosaival.

A klub honlapján Takács Gergely így emlékezett meg az edzőjéről:

Enikő hosszú küzdelem után alulmaradt, pedig ő az, aki soha nem adja fel a küzdelmet. Játékosként nem ismert lehetetlent és minden mérkőzésen és edzésen a maximumot nyújtotta. Amennyire maximalista volt játékosként, ugyanezt a fanatizmust, ami benne volt a sportunk iránt, ugyanezt tanította edzőként. Mindent alárendelt, hogy azt a tudást, amit megszerzett, átadja nekünk.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik